Bruce Willis négyezer kilométert gyalogol a szerelméért

M. Night Shyamalan, Bruce Willis
Vágólapra másolva!
M. Night Shyamalan és Bruce Willis a '99-es Hatodik érzék és a 2000-es A sebezhetetlen után idén ismét együtt dolgoznak. Az ősztől forgó, Labor of Love című film olyan tekintetben is visszatérés a kezdetekhez, hogy ez volt Shyamalan első forgatókönyve, amit sikerült eladnia egy stúdiónak, de pályája kezdetén azért nem készült belőle film, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő maga rendezze, amibe a stúdió nem ment bele.M. Night Shyamalan és Bruce Willis A Föld után New York-i premierjén tavalyForrás: AFPmiddleA Deadline Hollywood blog szerint a Labor of Love nem annyira Shyamalan későbbi, természetfeletti elemeket felvonultató filmjeire emlékeztet, hanem inkább legelső rendezésére, a Praying with Anger-re, amit szinte senki sem látott. Willis egy özvegyet alakít majd, aki amiatt szenved, hogy úgy érzi, sosem hozta felesége tudomására, hogy mennyire szereti, ezért elhatározza, hogy Philadelphiából elgyalogol a kaliforniai Pacificába, felesége kedvenc városába, hogy utólag így bizonyítson halott szerelmének.
Vágólapra másolva!