Ne utálj, amiért szép vagyok!

2014.05.19. 13:43

Robert Pattinson végre leküzdötte az Alkonyat-átkot és bebizonyította, hogy mégsincs beoltva színészi tehetség ellen. Ehhez az kellett, hogy egy szerencsétlen mafla fickó bőrébe bújjon egy kőkemény, posztapokaliptikus rémálomban. Kritika a The Rover cannes-i világpremierjéről.

 

Az Alkonyat-széria végetértével úgy tűnt, hogy Kristen Stewart és Robert Pattinson is kétségbeesetten próbál kitörni a tinibálvány skatulyából. Nem győztek rizikós szerepeket elvállalni függetlenfilmes rendezők kamerái előtt, akik pedig nyilván örültek az érdeklődésnek, amit a fiatal világsztárok szereplése biztosított filmjeiknek.

Robert Pattinson a The Rover című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Az akkor még az életben is egy párt alkotó tinisztárok két éve egyszerre vesztették el a Cannes-szüzességüket, bár sem az Úton, sem a Cosmopolis nem tartozott a 2012-es versenyprogram sikerültebb darabjai közé, de legalább nyomatékosították, hogy ez az irányvonal érdekli őket, nem a hollywoodi blockbusterek. Idén újabb esélyt kapnak a Riviérán: Stewart a francia zseni, Olivier Assayas Sils Mariá-jában szerepel, míg Pattinsonnak két filmje is bekerült a hivatalos programba: második együttműködése a Cosmopolis-t is jegyző David Cronenberggel, a Maps to the Stars versenyben van, a The Rover pedig speciális éjféli bemutatót kapott.

A The Rover egy rettenetes, posztapokaliptikus világban játszódik, ahol ember embernek farkasa, a gazdaság összeomlott, mindenki rosszarcú és a túlélésért küzd. Ilyesminek képzeltem volna Cormac McCarthy Az út című regényének filmes adaptációját, de azt John Hillcoat ausztrál rendező meglepően elgiccsesítette öt éve. Most viszont egy másik feltörekvő ausztrál rendező, David Michôd (hihetetlen, hogy briliáns első filmjét, az Animal Kingdom-ot sose mutatták be a magyar mozik, és még DVD-n sem jött ki) megmutatja, hogyan kell kőkemény, maszkulin túlélésfilmet forgatni feszültséggel, ütős karakterekkel és jól elhelyezett fekete humorral.

Guy Pearce és Robert Pattinson a The Rover című filmbenForrás: Cannes Film Festival

A film főhőse a mindig kiváló, de Az ajánlat óta végre első igazán emlékezetes főszerepében lubickoló Guy Pearce, aki nagyon dühös, amikor pár rosszarcú zsivány elköti az autóját. A rosszarcúak hátrahagyják a sebesült Reyt (Pattinson), akivel ezt követően együtt szelik át az ausztrál sivatagot. Részben tehát "buddy movie" a The Rover egy képtelen párossal; az egyik humortalan, kemény és kíméletlen, a másik naiv és mafla, de szövődik köztük valami barátságféle egy olyan világban, ahol a barátságokat már mindenki beáldozta a túlélés oltárán.

A film végig feszült és nyomasztó, de pár váratlan poén mindig oldja a hangulatot eszünkbe juttatva ezzel a műfaj korábbi klasszikusait, a szintén Cannes-ban bemutatkozott Drive-ot vagy akár Tarantino korai filmjeit. Az egyik legjobb ilyen vicces momentum, amikor Pattinson az autóban egy, a film hangulatába egyáltalán nem illeszkedő R’n'B dalra kornyikál, amelynek kikacsintós refrénje így szól: "Don’t hate me ’cause I’m beautiful", azaz "Ne utálj, amiért szép vagyok". Ha továbbra is így választ majd szerepeket, nincs oka aggodalomra.

Három további ok, amiért érdemes megnézni a The Rovert:

1. Jó ideje a legmeghökkentőbb halál-jelenetet tartalmazza.

2. Pattinson bátyját a mindig kiváló, de még mindig nem eléggé ismert Scoot Mcnairy (Az Argó-akció, Ölni kíméletesen) alakítja.

3. Guy Pearce-rajongóknak és vádli-fetisisztáknak kötelező, a kamera majdnem annyira zabálja Pearce testét, mint a Mementó-ban.

Amit hiányoltunk a The Roverből:

Nagyon csúnyán megbukna a nők filmes jelenlétét vizsgáló Bechdel-teszten, mivel nem hogy egymással, nem férfiakról beszélgető, de semmilyen említésre méltó női karakter nincs benne, illetve aki lenne, az meghal. Ez különösen annak fényében sajnálatos, hogy Michôd előző filmjében, az Animal Kingdom-ban egy felejthetetlen sátáni anyafigurával (Jackie Weaver Oscar-jelölésig vitte) ajándékozta meg a nézőket.