Halálos labirintusba csődültek be a magyarok

2014.09.22. 18:45

Ahogy Amerikában, úgy nálunk is Az útvesztő uralta a mozikat a hétvégén. Szeptemberben már ez a harmadik ifjúsági regény-adaptáció, de az emberek ahelyett, hogy ráuntak volna a kamaszok problémáira és világmegváltására, erre a filmre mentek el a legtöbben. Az útvesztő 21 ezer nézőjével felülmúlta a múlt héten debütált, ugyanúgy a közeli jövőben játszódó Az emlékek őre 14 ezres nyitó hétvégéjét.

Ismert nevek híján a labirintusos történetben rejlő izgalom és a könyv ismertsége tehette vonzóvá a filmet. Az is hozzátartozik persze, hogy más nagy népszerűségre törő premierrel nem kellett viaskodnia.

Az útvesztőForrás: InterCom

A tizenkét éven át forgatott, egy átlagos amerikai család életét követő Sráckor mutatkozott be még a mozikban. Csupán 2617-en váltották rá jegyet, de ha a nézők is olyan lelkesen ajánlgatják majd ismerőseiknek, mint ahogy a kritikusok nyilatkoznak róla, hosszú kifutásra számíthat Richard Linklater filmje.

Egyébként pedig régi ismerősöket köszönthetünk újból a hétvégi toplistán, akikkel annyi történt, hogy Az útvesztő remek rajtja miatt egy helyezéssel lejjebb csúsztak: a The Expendables harmadik része átlépte a százezres nézőszámot, a 22 Jump Street - A túlkoros osztag-ot pedig legfeljebb néhány nap választja el attól, hogy ugyanezt a kerek számot elérje. A Lucy hét hete van a mozik műsorán, és a kétszázezres nézőszámot ostromolja alulról. A galaxis őrzői-t akkor említjük meg megint, ha kikerül az első tízből - ez nem a jövő héten fog megtörténni.

UtóéletForrás: Vertigo Média

A múlt hét közepére a 11. helyről egészen a toplista 9. helyéig kúszott fel az Utóélet című magyar film. Kevésen múlott ugyan, de ismét kikerült a legjobb tízből: 2385-en voltak kíváncsiak Zomborácz Virág fekete komédiájára a második hétvégéjén, és 8274-en váltottak rá jegyet összesen. Úgy tűnik, tényleg az Isteni műszak pályáját futja be a film, a számok legalábbis továbbra is nagyon hasonlóak. Bodzsár Márk istent játszó mentősökről szóló bemutatkozását 3043-an látták a második hétvégéjén, és másfél hét alatt 10 830-an ültek be rá.

A Született bűnözők című Elmore Leonard-feldolgozásnak 256-an szavaztak bizalmat, A Michel Houellebecq elrablása című filmről nem érkeztek adatok.

A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):

1. Az útvesztő (20 957 / 20 957)
2. Kamuzsaruk (16 152 / 49 680)
3. Az emlékek őre (6 611 / 26 980)
4. The Expendables - A feláldozhatók 3 (5 979/ 104 349)
5. A galaxis őrzői (5 254 / 246 827)
6. 22 Jump Street - A túlkoros osztag (4 670/ 96 245)
7. Tini nindzsa teknőcök (4 349 / 66 610)
8. Lucy (4 385/ 198 184)
9. Sráckor (2 617 / 2 848)
10. Szerelem a végzetem (2 612 / 19 146)