Így megy el az életünk a tévé előtt

Parabola
Vágólapra másolva!
Vácz Péter rengeteg fesztiválon díjazott Nyuszi és Őz című animációs filmjének még arra is esélye volt októberben, hogy felkerüljön az Oscar-jelöltek szűkített listájára, de ez a bravúr végül csak a Symphony no. 42-nek sikerült. A fiatal rendező nem búslakodott sokáig, és már elő is állt következő alkotásával, az egy percnyi animációs őrületet ígérő Parabolá-val.A rövidfilm Lackfi János Parabola című gyerekverse alapján készült, amelyet Busa Pista rapper szaval el nagy lendülettel, és mellé még beatboxol is. Vácz alkotásában egy tányér alakú antenna alakul át olyan dolgokká, amiket imádunk a tévé előtt ülve bámulni. Tényleg csak egy perc az egész, mégis ott van benne frappánsan összesűrítve, hogy mivel ütjük el életünk jelentős részét. Ha egy kellemes szusszanásra vágyik munka közben, feltétlenül klikkeljen rá a videóra. Akinek pedig kimaradt a Nyuszi és Őz, kezdheti vágni a centit, mert a film december 15-én felkerül az internetre. 
Vágólapra másolva!