Magyarok nélkül Matt Damon el sem jut a Marsra

Mentőexpedíció
Vágólapra másolva!
Tudta, hogy Houston és Peking csak három villamosmegállónyira vannak egymástól? Ráadásul a kettes villamos vonalán. A héten kerül világszerte a mozikba a Mentőexpedíció című film, amiben Matt Damon űrben rekedt asztronautaként robinsonkodik a vörös bolygón. Ridley Scott sci-fijétől óriási kasszasikert várnak, vagyis milliók fogják bámulni a következő hetekben a mi csodás margitszigeti fáinkat, a Bálna üvegfalain átsejlő Dunát és a csepeli HÉV-et. Azt se felejtsük el, hogy Oroszlán Szonja nélkül Matt Damon még mindig krumplit nevel a Marson. Scott tavaly év végén Budapesten és Etyeken forgatta szuperprodukcióját. Percre pontosan kigyűjtöttük a filmből a magyar helyszíneket és a színészeinket.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt egy évben világsztárok adták egymásnak a kilincset Budapesten. Melissa McCarthy egy robogón ülve szántotta fel a belvárost, Tom Hanks kórházi hálóingben szaladgált néhány utcányival arrébb, Matt Damon pedig az etyeki Korda stúdióban szétszórt magyar földbe dugdosta a krumplit. Hatalmas skalpot gyűjtött be a magyar filmipar 2014 végén: A kém és az Inferno mellett Ridley Scott is Magyarországra hozta legújabb szuperprodukcióját, a Mentőexpedíció című sci-fit.

A Star Warsnak köszönhetjük

A brit rendező első sci-fijét (A nyolcadik utas: a Halál) és a Prometheus-t is hazájában forgatta néhány külső felvételt leszámítva. A Mentőexpedíció Magyarországra költözését az indította el, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő forgatása miatt nem volt elég hely a London melletti Pinewood stúdióban. A szokásos indokok (adókedvezmény, a magyar stáb szaktudása) mellett azért esett hazánkra a produkció választása, mert az etyeki Korda stúdióban van a világ egyik legnagyobb és legmagasabb műterme.

Egy kocka a homokviharos jelenetből, amit elsőként vett fel a stáb a Korda stúdióban Forrás: InterCom

Amikor a Collider magazin újságírója ott járt, éppen a film elején látható marsi homokviharos jelenetet forgatták a stúdió műtermében. Az épület nagysága még Matt Damont is lenyűgözte, pedig ő már részt vett pár szuperprodukció készítésében:

Mintha egy magyar film lenne

A hazai közreműködés mértékét mutatja, hogy ha csak a stáblista futásakor kapcsolódunk be a filmbe, a rengeteg magyar nevet látva akár azt is hihetnénk, hogy egy hazai alkotásról maradtunk le. A Mentőexpedíció-t szinte teljes egészében nálunk forgatták, egyedül a marsi külső jelenetek egy részét vették fel a jordániai Wadi Rumban. Nagy előrelépés ez a hazai filmiparnak: eddig főleg azért jöttek ide a külföldi produkciók, hogy Kelet-Berlint vagy múlt század eleji Párizst csináljanak Budapestből, most viszont már egy jövőben játszódó sci-fit is ide mertek hozni.

Matt Damon magyar földben termelte a marsi krumplit Forrás: InterCom

A Mentőexpedíció három fő földi helyszínét három ismert budapesti épület helyettesítette. Meglepő, új funkciókat kapott a Bálna, a Művészetek Palotája és a Hungexpo épületegyüttese. Az etyeki Korda stúdió hat emelet magasságú műtermében négyezer tonna földet szórtak szét a marsi jelenetek miatt, de ott vették fel az űrhajóban, illetve Matt Damon marsi szállásán játszódó jeleneteket is. Még a stúdió bejáratának is találtak szerepet, a NASA központjának a kapuját alakította.

A Korda stúdió bejárata a Mentőexpedícióban, középen az utólag beillesztett, Bálnára hajazó épület Forrás: InterCom

A kapu mögé egy kivételével igazi NASA-épületeket illesztettek be az utómunka során. A kakukktojás nem más, mint a Bálna. Hihetetlen, hogy még erre az apróságra is odafigyeltek. Ha már a Bálnában forgattak, akkor a teljes illúzió kedvért a NASA-központot kívülről mutató pár másodperces totálképbe is belerakták az épület üveghomlokzatát.

Aki kételkedne abban, hogy nálunk vették fel a Marson ragadt Matt Damon jeleneteinek jelentős részét, az mindenképpen kapcsolja be a fenti werkfilmrészlet hangját. Damon a marsi NASA-bázis díszletében A marsi című könyvet lapozgatja, és a háttérből tisztán beszűrődik egy magyar mondatfoszlány.

Minden, ami magyar

Ha nem akar lemaradni a Mentőexpedíció egyetlen magyar vonatkozásáról sem, akkor a legjobb helyen jár. Percre pontosan kigyűjtöttük a filmből a magyar helyszínek és a magyar színészek felbukkanását. Kiderítettük, miért pont a Bálnát választották, és a színészeket is kikérdeztük az élményeikről. Volt sok álmélkodás és kedves emlék.

10. perc - Bálna

A film tizedik percében bizonyosodhat meg arról, hogy valóban a Fővám tér mellé költözött az amúgy a texasi Houstonban székelő NASA. A Bálna jellegzetes üvegszerkezete azonnal felismerhető a NASA igazgatóját alakító Jeff Daniels háta mögött, aki sajtótájékoztatót tart a székeikből majd kieső újságírók gyűrűjében. Az összecsődült riporterek között ott ül Barabás Nikolett magyar modell is, aki már a Magic Boys-ban és a Die Hard ötödik részében is feltűnt, egy ideig pedig Russell Brand barátnője volt.

Jeff Daniels itt jelenti be, hogy Matt Damont a Marson kellett hagyni, mögötte megtekinthető a Bálna grandiózus plafonja Forrás: InterCom

Ha Kristen Wiiget, MacKenzie Davist, Jeff Danielst, Sean Beant vagy Chiwetel Ejiofort látjuk a filmben, akkor azt szinte kivétel nélkül a Fővám tér mellett álló épületben vették fel. A NASA vezérlőtermét (control room) a Bálna 1100 négyzetméteres nagy rendezvénytermében építették meg: egy hatalmas, sötét szobában vélhetően magyar statiszták görnyednek rá monitorukra, vagy figyelik az óriási képernyőket.

35. perc - Bordán Lili

Az Amerikában élő magyar színésznő az IMDb-n szereplő négy riporter közül a hármas számút játszotta, és többször is látható a Bálnában felvett NASA-sajtótájékoztatókon. A nagy pillanata a film harmincötödik percében jön el, amikor ő áll a kép középpontjában, és kérdéseket tesz fel Jeff Danielsnek:

Az a snitt, amiben elsőként pattan talpra az újságírók közül, a film előzetesébe is belekerült.

Bordán Lili ugrik fel elsőként a NASA-sajttájon (a második sorban a letérdelő fotós mögött) Forrás: InterCom

Amikor Bordán Lili hazajön forgatni vagy látogatóba, mindig felhívja a castingirodákat, hátha keresnek színészeket az éppen nálunk forgó külföldi produkciókhoz. A videója el is jutott Ridley Scotthoz, aki először elutasította, azzal az indokkal, hogy a színésznő nem passzol a filmbe. Később azonban úgy döntött, hogy mégis szüksége van rá.

Három napot forgatott, ebből kettőt a Bálnában. Három különböző sajtótájékoztatót vettek fel, ehhez három különböző ruhát kapott. A feltett kérdéseit improvizálta: "Odajött hozzám egy asszisztens, hogy te fogsz kérdezni, találj ki valamit, erre Kristen Wiig közbeszólt, hogy adhatok neki nevet? Ridley Scott rábólintott, így lettem Blair Gordon a CNN-től."

Kristen Wiig mögött gyönyörűen látszik a Bálna belső tere, a mozgólépcsők és a Fővám tér felőli üvegfal Forrás: InterCom

Napközben sok időt töltött együtt a nagynevű színészekkel, mivel a forgatási szünetekben ugyanabban a Bálnában berendezett váróteremben üldögéltek. Beszélgetett velük, Kristen Wiig nagyon kedves volt, de inkább a fiatalabb kollégákkal, például Naomi Scott-tal barátkozott össze.

"Jeff Danielsnél volt egy minigitár, és azon játszott. Csendes ember, aki azzal múlatta az időt, hogy elpengetett magában. Nagyon szépen szólt, néha dalolt is, és a szemét is becsukta hozzá" - mesélte Bordán Lili az Origónak.

Ez a kép Bordán Liliről kicsit olyan, mintha a Marson készült volna Forrás: © Dennys Ilic Photography 2014/Dennys Ilic

A 33 éves színésznő a Mentőexpedíció fináléjában is feltűnik, a 113. percben láthatjuk a CNN tudósítója mögött. A NASA houstoni központja előtt áll, és ő is élőben jelentkezik be. Ezt az adást nézi többek között a New York-i Time Square-en álló izgatott tömeg. A jelenetet a Korda stúdió bejárata előtt vették fel az esti órákban.

45. perc - Hungexpo

Az eredetileg a kaliforniai Pasadenában található Sugárhajtási Laboratórium (Jet Propulsion Laboratory) a Hungexpo épületében rendezkedett be a Mentőexpedíció kedvéért. Chiwetel Ejiofor tesz ott látogatást, majd többször is visszatérünk oda, amikor a történet fordulatai úgy kívánják.

Benedict Wong a Hungexpo egyik irodájában ötletel a csapatával

Forrás: InterCom

76. perc - Oroszlán Szonja

A NASA egyik munkatársát alakítja, az IMDb-n az van a neve mellett feltüntetve, hogy "Launch Control", vagyis ő felel a kilövésért a vezérlőteremben. A göndör szőke haját többször is ki lehet szúrni a sötét teremben, a film hetvenhatodik percében pedig még szövege is van: "Státuszellenőrzés kész."

Ott van Oroszlán Szonja a NASA vezérlőtermében Forrás: InterCom

Nem izgult amiatt, hogy csak pár szavas szövege van, és mi történik akkor, ha elrontja. „Ebben nem az volt az izgalmas, amit én csináltam, hanem az, hogy láthattam, hogy ők hogyan csinálják" - mesélte az Origónak a színésznő.

Oroszlán Szonja négy napot töltött a Bálnában, és amikor csak tehette, a forgatást figyelte. "Három-négy kamerával dolgoztak egyszerre, volt mit nézni." A vele közös jelenetben szereplő Jeff Daniels, Chiwetel Ejiofor és Kristen Wiig közül csak a Koszorúslányok főszereplőjével beszélgetett, akit helyesnek talált.

– mondta a színésznő, amikor arról kérdeztük, mivel múlatták az időt két felvétel között.

Kristen Wiig és Chiwetel Ejiofor a Bálna rendezvénytermében Forrás: InterCom

A 120. percben látható utoljára, a munkatársaival együtt ő is ujjongva tapsol. "Ezt hívják színészetnek. Azt mondják, tessék, és te felugrasz ujjongva és tapsolva, akárhol vagy, és akármiről is beszélgettél előtte a szomszédoddal. Egyébként maga a jelenet, ami zajlik közben, elég izgalmas, úgyhogy fel voltunk spannolva. Elvégre egy embert lehozunk a Marsról!"

81. perc - Művészetek Palotája

Houston és Peking közelebb van egymáshoz, mint gondolná. Matt Damon sci-fijéből nem csupán az derül ki, hogy a tudományos irányultság és az optimista világlátás életet menthet a Marson, hanem az is, hogy a NASA-központ és a Kínai Nemzeti Űrügynökség csupán három villamosmegállónyira van egymástól. A Pekingben székelő szervezet a Művészetek Palotájában működik a film szerint.

Gyülekeznek a Matt Damonért aggódók a Kínai Nemzeti Űrügynökség, azaz a Müpa előtt Forrás: InterCom

Többször is szállingózó hóesésben, lobogó kínai zászlóval láthatjuk az épületet. Forgattak a Müpa előtt és a belső terében is, a Rákóczi híd és a Zikkurat is felvillan, egy tetszetős beállítás hátterében még a csepeli HÉV is elzúg. Megállapítható, hogy a Müpa egy hollywoodi szuperprodukcióban is nagyon jól mutat.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség vezetőjének irodájában játszódó részekhez is a Müpát használták Forrás: InterCom

85. perc - Bálna

Nem vesződtek a háttér utólagos megváltoztatásával, amikor a beállítás és a téli köd engedi, a Bálna üvegfalain túl Budapestet láthatjuk. Ez a Werckmeister harmóniák nyitósnittjére emlékeztető jelenetben a legszembetűnőbb: Jeff Daniels és Chiwetel Ejiofor testét használja fel Donald Glover, hogy szemléltessen egy hajmeresztő bolygóközi manővert, a falon túl pedig a Duna, a Petőfi híd és az a placc látható, amelyen nyaranta egy kézműves söröző és egy borozó osztozik.

A Bálna üzemeltetője helyében már raknám is fel a színészeket és Ridley Scottot munka közben ábrázoló képeket a bevásárlóközpont falára. Hadd lássa mindenki, hogy volt értelme az épület megnyitásának.

A produkció díszlettervezője, Arthur Max isteni ajándéknak nevezte a Bálnát, mert a használatával nagyon sok pénzt spóroltak meg. A motorizált redőnyök segítségével a tetszésük szerint tudták változtatni az üvegépület fényviszonyait.

91. perc - Linka Péter

A magyar szülőktől Ausztráliában született Linka Péter tökéletesen beszél angolul és magyarul, az utóbbi években több hazai (Hacktion, Egynyári kaland), illetve Magyarországon forgatott nemzetközi produkcióban (A katedrális, A kém) is epizódszereplő volt.

Ilyen a látvány a vezérlőterem hatalmas kijelzőjére pont onnan, ahol Oroszlán Szonja ül Forrás: InterCom

A Mentőexpedíció-ban a NASA vezérlőtermében üldögél, ő foglalkozott a telemetriával, és az űrhajó pályamódosítása miatt még a véleményét is kikérték, így pár szót is mondhat a filmben.

95. perc - Fátyol Kamilla

A magyar színésznő Rick Martinez (Michael Pena) űrhajós feleségét alakítja, mindössze egy jelenetben tűnik fel. Kamilla videochaten hüledezik, amikor a férje bejelenti, hogy másfél évvel tovább fog tartani az űrutazás:

Fátyol Kamilla jelenetét Ürömön egy kertes házban vették fel. Az Origónak elmesélte, hogy előzetesen azt várta, hogy Ridley Scott-tal nem is fog találkozni, nem hitte, hogy egy ilyen nyúlfarknyi rész felvételére "pazarolná az idejét" a rendező.

Itt Fátyol Kamilla vállát nem Ridley Scott fogja, hanem valaki a Nem vagyok a barátodból Forrás: Budapest Film

Ehhez képest az történt, hogy Scott odament hozzá, és nyújtotta a kezét.

A színésznő végül arra jutott, hogy az angol rendező egy "rettenetesen kedves, aranyos és figyelmes ember", filmbéli partnerét, Michael Penát pedig egy "nagyon jó kedélyű, nagyon laza" fickónak írta le.

Kate Mara és Michael Pena az űrhajóban, ők ketten már régóta országos cimborák, a 2007-es Orvlövész című filmben játszottak először együtt Forrás: InterCom

"Scott nagyon jól, nagyon finoman instruált, volt, hogy, odajött, és megfogta a vállam. Pena egy szobában ült az emeleten, egy monitoron láttam, és úgy válaszoltunk a másiknak. Scott hagyta, hogy egymás után sokszor megcsináljuk a jelenetet, aztán a végén azt mondta, hogy szép munka volt. Egy órán belül megvoltunk."

A 31 éves színésznő attól félt, hogy kivágják majd a filmből, de már az előzetesbe is belerakták, ami jólesett neki. A vágó amúgy félrevezető módon rakta össze a trailernek ezt a részét, hogy azt higgyük, a Marson ragadt főhős könnyes videobeszélgetést folytat a feleségével. Konkrétan azt a hamis illúziót keltik a képek, hogy Matt Damon simogatja azt a képernyőt, amelyen Fátyol Kamilla látható, pedig az igazából Michael Pena keze ott a sarokban (Damon figurájának nincs sem felesége, sem barátnője a filmben).

Az átverős vágás a Mentőexpedíció előzetesében, amiből úgy tűnik, mintha Matt Damon éppen kikészülne a családja hiányától Forrás: InterCom

Az Origo által megszólaltatott összes színész dicsérte a forgatás profizmusát, a minden apróságra odafigyelő Ridley Scott munkamódszerét. Bordán Lili a forgatás nyugalmas tempóját és a rendező céltudatosságát emelte ki, Fátyol Kamilla pedig azon ámult el, hogy a pár másodperces jelenete kedvéért még egy előzetes találkozó is szóba került Michael Penával és a gyerekkel, hogy minél jobban egymásra hangolódhassanak. Ez végül elmaradt a színésznő halaszthatatlan teendői miatt, de már maga a szándék is Ridley Scott és a produkció gondosságát és maximalizmusát tanúsítja.

96. perc - Hőrich Nóra Lili

Fátyol Kamillához hasonlóan a Papírrepülők-ben feltűnt színésznő is az egyik űrhajós feleségét játszotta, és ugyanabban az ürömi kertes házban forgattak vele. A legénység német tagjával, Alex Vogellel (Aksel Hennie) volt két közös jelenete. „Terhes voltam, amikor elment, ezért megmutatom neki a harmadik gyerekünket, és a másik kettő is ott van velem a járókában" - foglalta össze az Origónak az első jelenetét Hörich, amiben képernyőn keresztül látják egymást a filmbéli férjével. A forgatáson "előttem volt egy monitor, amiben Aksel bohóckodott a gyerekeknek".

Sajnos nem tudunk a filmből mutatni képet Hőrich Nóra Liliről, de így néz ki egy fal előtt állva Fotó: Valami Hektor

Hennie-vel amúgy már a szintén Magyarországon forgatott Herkules-ben is együtt szerepelt: "Sok közös jelenetünk volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy jelenetben ácsorogtunk." A Mentőexpedíció forgatási szüneteit két házzal arrébb, egy másik kertes házban töltötte, ahol elmondása szerint egy kanapén döglődött együtt Aksel Hennie-vel és Michael Penával. Penának be nem állt a szája, és végigsztorizgatta az időt.

A színésznő gyerekkora óta nagy rajongója Ridley Scottnak, így amikor megtudta, hogy nálunk forgatják a Mentőexpedíció-t, rögtön megkérdezte az ügynökségét, hogy van-e benne olyan szerep, amire jelentkezhetne. A kiírás szerint az űrhajós felesége tíz évvel idősebb volt nála, de Hőrich erősködött, hogy "vegyünk fel egy videót, maximum azt mondják, hogy túl fiatal vagyok".

A 77 éves Ridley Scott a Korda stúdióban - sokan mondják, hogy a Mentőexpedíció annyira energikus, mintha egy négy-öt évtizeddel fiatalabb rendező munkája lenne Forrás: InterCom

A castingvideót állítólag maga Ridley Scott is megnézte, és aztán azt mondta rá, hogy "lovely acting" (csodás alakítás). Ez azért is nagy szó, mert Hőrich úgy tudja, a rendező nagyon válogatós, kényesen ügyel arra, hogy a legkisebb szerepet is neki tetsző színész játssza.

A két napot forgató Hőrich legnagyobb bánatára sokáig úgy nézett ki, hogy személyesen nem fog találkozni Scott-tal. Egy rendezőasszisztens instruálta őt, Scott egy másik szobában ült a monitor előtt, és rádión keresztül kommunikált a stábbal.

"Csak annyit szerettem volna, hogy tudja, a világon vagyok. A második napon már kezdtem elszontyolodni, mivel még mindig nem találkoztam Ridley Scott-tal. Megvoltunk a jelenettel, én próbáltam kimászni a járókából, és ekkor valaki megfogta a kezem. Először azt hittem, valaki a stábból segíteni akar, de kiderült, hogy ő volt az."

A film legvégén, pont a végefőcím előtt még egyszer feltűnik Hőrich Nóra Lili, étellel kínálja a tévét néző családját. "Majd megfagytam abban a jelenetben. Ebből nem tudom, mennyi látszódik a filmben, de az egy kerti buli akart lenni, és én kintről hozom be a hamburgert. Annyira hideg volt, hogy a kint álldogáló statiszták körében már lincshangulat uralkodott."

127. perc - Margitsziget

A Mentőexpedíció végén ismét földi körülmények között láthatjuk Matt Damont - a Margitsziget egyik padján üldögél. Futók lépései szűrödnek be, akár azt is gondolhatnánk, hogy a futópálya mellett ejtőzik. A kameramozgás végére aztán kiderül, hogy a Margitsziget egy űrhajósokat képző akadémia épülete előtti parkot helyettesítette.

129. perc - Budaörsi Városháza

A budaörsi önkormányzat egyik munkatársa mesélte el az Origónak, hogy a film utolsó jelenetét a városháza tanácstermében forgatták. Ebben részben az előnytelen, nagypapás szemüveget viselő Matt Damon az űrutazás rejtelmeibe vezette be a csillogó szemű, fiatal kadétokat.

A budaörsi önkormányzat tanácsterme, itt lelkesítette Matt Damon a kadétokat Forrás: budaors.info

Munkaidőben dolgozott Scott stábja, és nagy felfordulást okoztak az épületben: például a forgatás végeztéig leállították a liftet. Informátorunk azt is elárulta, hogy ő ugyan nem látta Damont, de a kolléganője igen, mert éppen akkor ment ki vécére, amikor a színész arra sétált a folyosón.

Gyógyegér a Marson

Ridley Scott nyakig ül az Alien-univerzumban, vagy ha úgy tetszik, lelkesen dolgozik hajdani sci-fi klasszikusa szép emlékének tönkretételén, most viszont tartott egy kis szünetet, és rendezett egy igazi jó sci-fit. A Mentőexpedícióban a tudomány nem csak kellék, valódi emberek küzdenek valódi problémákkal, és egy emberként szurkolhatunk a kisportolt Matt Damonért. Beköszöntött az ősz, de jött még egy utolsó nyári blockbuster. Kritikánk a filmről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!