Nagymama hatvan felett is tolja a partit

A szakmájából kiöregedett sztriptíztáncosnő útkereséséről szóló Party Girl a tavalyi cannes-i filmfesztivál egyik legszívmelengetőbb filmje volt. Talán több is mint film: valódi szerelmi vallomás egy anyához. Csütörtök óta végre a magyar mozik is vetítik. 

Varázslatos, melankolikus popszámok, vörös lámpafény, dohányfüst. Egy lepukkant éjszakai klubban vagyunk, mindenütt full sminkben, szexi cuccokban üldögélő fiatalabb és idősebb kisvárosi táncosnők, a bárpultnál pedig Angélique, az éjszaka egykori királynője trónol. Roskadozik a két kiló szemfesték, a csigabigákba csavart, magasra tornyozott frizura, a tonnányi arany bizsu alatt.

Olyan nő ő, amilyenekről nem szokás filmet készíteni, sőt, amilyeneket nem is nagyon látni, amilyenek a társadalom szerint nem léteznek, láthatatlanok. Túl a hatvanon unokák helyett fiatal táncosnőkkel szórakozni, főzőcskézés helyett bulizni, önállónak és mindenek felett szabadnak lenni, milyen dolgok már ezek? Mégis, hogy képzeli ezt egy nagymama? Na, a Party Girl nem az a film, ami ezeket a buta konvenciókat fogja erősíteni. Ehelyett hihetetlen érzékenységgel mesél egy asszonyról, rajta keresztül pedig a nőiségről, az öregedésről, az anyaságról, a szabadságról.

Az éjszaka egykori királynője - Angélique Litzenburger a Party Girlben Forrás: Vertigo Media

A francia-német határ közelében játszódó, a Dardenne-fivérek hiperrealista társadalmi drámáinak stílusára emlékeztető francia film már születésének körülményeit tekintve is nagyon érdekes. Három rendezője van (Claire Burger, Marie Amachoukeli és Samuel Theis), forgatókönyve pedig egyikük, Theis saját édesanyjának életén alapszik.

Elsőre picit bizarr ez a dolog, úgy hangzik, mint valami zavaros pszichodráma-foglalkozás, de elég néhány percet látnunk a filmből, hogy rájöjjünk, egy ilyen anyáról tényleg muszáj volt filmet készíteni. A filmbéli Angélique ugyanis, akinek sztorija Angélique Litzenburger életén alapul, hihetetlen nő. Akarom mondani, a címszereplőt, Angélique-et alakító Angélique Litzenburger hihetetlen nő. Nem csoda, hogy imádja filmbéli fia. Vagyis a rendező. Mondtam, hogy elsőre zavaros a dolog.

Egy ilyen anyáról muszáj volt filmet készíteni - Séverine Litzenburger, Samuel Theis és Angélique Litzenburger a Party Girlben Forrás: Vertigo Media

Angélique-nek van tehát - a jelenetek során szépen kiderül - négy gyereke és pár unokája. Volt férje és voltak pasijai. Az egyik lánya nevelőszülőknél nőtt fel. Szereti a gyerekeit, de soha nem áldozta fel értük magát, és soha nem hódolt be az elvárásoknak, a nőket sújtó folyamatos nyomasztásnak. Hatvanon túl azonban eljön a pillanat, hogy megfontolja, nem kellene-e megkomolyodni.

Az éjszakai klub egyik törzsvendége, Michel, a nyugdíjas bányász (Joseph Bour) udvarolni kezd neki, és Angélique hagyja magát sodródni az árral. A kamera pedig sodródik vele: elkíséri a randikra, a gyerekekkel és a barátnőkkel való találkozásokra, utána megy még a hálószobába is. Egyre jobban megismerjük őt, és bár először együtt bólogatunk azokkal a szereplőkkel, akik azt hajtogatják, Angélique-nek ideje szépen megállapodnia, hamar rájövünk, mennyire hamisak és álszentek beidegződéseink.

A kamera utána megy a hálószobába is - Joseph Bour és Angélique Litzenburger a Party Girlben Forrás: Vertigo Media

Rájövünk, ezt a hatvanas csajt, aki olyan elszántan cigizik és olyan kihívó cuccokban mászkál, mint valami lázadó kamasz, senki nem fogja betörni. A gyerekei pedig így is imádják. Ja, hogy nem csak mintaanyákat lehet imádni? Hogy nem muszáj kényszerből csendben húzni az igát egy életen át? Hogy az ember hatvanévesen is vágyhat a gyomortáji bizsergésre, és nemet mondhat egy kapcsolatra, ha nem érzi ezt a bizsergést? Hogy egy önálló nőnek nem muszáj bedőlnie egy jóindulatú, de korlátolt pasinak? Hogy a függetlenség mindennél fontosabb? Angélique története mindennek csodás bizonyítéka.