Vágólapra másolva!
A Star Wars: Az ébredő Erő a világ szinte összes országában december 18-án kerül a mozikba, de egészen mostanáig úgy volt, hogy a magyaroknak december 24-ig kell várniunk arra, hogy láthassák, mennyit öregedett Luke Skywalker és Han Solo. Gondoljunk csak bele, mekkora kínszenvedés lett volna az a hét, amikor az egész világ szénné tárgyalja a filmet a neten, mi meg csak fortyoghattunk volna elkenődve, hogy már megint kihagynak minket a nagy dolgokból.Star Wars: Az ébredő ErőForrás: Fórum Hungarymiddleoff666444Szerencsére mégsem lesz fortyognivalónk, mert a filmet forgalmazó Fórum Hungary ügyvezetője, Farkas Sándor az imént bejelentette a Twitteren, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő a magyar mozikba is december 18-án jön.Az egyhetes csúszás annak lett volna betudható, hogy a Disney már két éve azzal bünteti Magyarországot, hogy a filmjeit leghamarabb csak az amerikai premier után egy héttel mutathatják be nálunk. Ezt annak az embernek köszönhetjük, aki a premier napján felvette kamerával a Vasember 3-at egy magyar moziban, feltöltötte a netre, és ezzel a film első kalózverzióját tette elérhetővé világszerte.A büntetésnek azonban nincs vége, ez a mostani egy kivételes alkalom, amit magyar forgalmazónak hosszú hónapok megfeszített munkájával sikerült kiharcolnia. És még így sem engedte meg a Disney, hogy hagyományos magyar premiernapon, azaz csütörtökön induljon a Star Wars-film, hanem csak pénteken, az amerikai premierhez igazodva.Riasztóan sokan lesznek a birodalmiak az új Star Wars-filmbenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150810-riasztoan-sokan-lesznek-a-birodalmiak-star-wars-az-ebredo-ero-del-koreai-teveszpot.htmlA Star Wars-rajongók sírni fognak a gyönyörtőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150711-a-star-wars-rajongok-sirni-fognak-a-gyonyortol-star-wars-az-ebredo-ero-carrie-fisher-harrison.htmlTudta, hogy Keira Knightley is benne volt a Star Warsban?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150509-tiz-szinesz-akit-nem-a-star-wars-tett-hiresse-keira-knightley-dominic-west-sofia-coppola-joel.htmlFenomenális a Star Wars 7 új előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150416-fenomenalis-a-star-wars-7-uj-elozetese-az-ebredo-ero-daisy-ridley-john-boyega-harrison-ford.html
Vágólapra másolva!