Mad Max még legalább kétszer robbantja le a fejünket

Mad Max - A harag útja
Vágólapra másolva!
Arra a híre, hogy négy további Transformers-részt terveznek bemutatni a következő tíz évben, csak megvontam a vállam. A Top Gearnek nyilatkozó George Miller terveit viszont csillogó szemekkel olvastam a Mad Max-sorozat folytatásáról: "Különösebb erőfeszítés nélkül megírtunk két további forgatókönyvet. Ebben a pillanatban is tárgyalunk a stúdióval, de hogy a két történetből melyiket készítjük el előbb, azt nem tudom." A Mad Max: A harag útja megjelenése óta foglalkoztatja a rajongókat, hogy készül-e folytatás az utóbbi évek legjobb blockbusteréhez. A 150 millió dollárból készült film 374 milliót termelt világszinten. Ez önmagában még nem lenne elég ahhoz, hogy zöld lámpát kapjon a folytatás: a Terminator: Genisys is hasonló számokat produkált, és éppen a napokban derült ki, hogy a folytatásokat bizonytalan időre elnapolták. Tom Hardy a Mad Max: A harag útja című filmbenForrás: InterCommiddleon42562833 A siker mértéke tehát hasonló, a két film megítélése viszont nem is lehetne különbözőbb. A Genisys-t a túlnyomó többség egy újabb felesleges folytatásnak értékelte, egy újabb szögnek a Terminátor-sorozat koporsójában. A harag útja viszont hatalmas rajongást váltott ki, a látványfilmek csúcsteljesítményének tartják, Oscar-díjakat vízionálnak neki, és rögtön hivatkozási ponttá vált. A Warner joggal várhatja, hogy a következő Mad Max-et még többen fogják megnézni, mint A harag útjá-t. A Top Gearnek nem árult el további részleteket Miller a készülő filmekről, de korábbi interjúiból tudjuk, hogy a Mad Max: Furiosa című filmterve Charlize Theron karakteréből csinálna egyértelmű főszereplőt, és egy Mad Max: Wasteland című folytatást is emlegetett. A harag útjá-t először 2001-ben kezdte el forgatni Mel Gibsonnal, pár évvel később ismét nekifeszült, akkor a szélsőségesen csapadékos időjárás akadályozta meg a film elkészültét - szóval volt ideje a lehetséges folytatásokon gondolkozni. Charlize Theron a Mad Max: A harag útja című filmbenForrás: InterCommiddleoff644429 És a rajongóknak is lesz még sok ideje, hogy a folytatásokról fantáziáljanak: "De mielőtt még belevágnék, először egy kis filmet akarok elkészíteni speciális effektusok nélkül. Amit gyorsan meg lehet csinálni. Nyolc hónapon át forgattuk A harag útjá-t, ez nagyon sok idő. Minden egyes nap kimenni a hőségbe és a porba, aztán pedig kaszkadőrmutatványokat rendezni. Nagyon fárasztó volt. Két további Mad Max-filmet tervezünk, de valamikor a jövőben." Tom Hardy és George Miller a Mad Max: A harag útja forgatásánForrás: InterCommiddleoff680478 George Miller már hetvenéves, megérdemel egy kis pihenést. 4847   Az új Mad Max most jobb, mint bármihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-hardy-charlize-theron.htmlKik ezek a szédületes nők a Mad Maxben?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150523-kik-ezek-a-szeduletes-csajok-a-mad-maxben-zoe-kravitz-abbey-lee-riley-keough-rosie.htmlMad Max a bunkó újságíróval szemben is a nők pártjára állthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150529-mad-max-a-bunko-ujsagiroval-szemben-is-a-nok-partjara-allt.html
Vágólapra másolva!