Rettegjen egy igazán jót a sötétben!

Amikor kialszik a fény
Vágólapra másolva!
Unatkozik esténként a lakásában, amikor már lecsendesedett a város, és mindenki nyugovóra tért? Játsszon velünk, nézze meg premier előtt az Amikor kialszik a fény című horrorfilmet, és onnantól minden egyes villanyoltásnál érez majd egy kis bizsergető rettegést!
Vágólapra másolva!

"Mindannyian félünk a sötétben" - mondja az Amikor kialszik a fény prorducere, a Fűrész-sorozatot és a Démonok között-filmeket jegyző James Wan. "Gyerekkorunkban meg voltunk győződve, hogy valami rejtőzik a szekrényben vagy az ágy alatt. Ez univerzális."

Gabriel Bateman és Teres Palmer az Amikor kialszik a fény című filmben Forrás: InterCom

Az egész a Lights Out című két és fél perces, nagyon hatásos rövidfilmmel kezdődött, amiben egy nő lefekvéshez készülődik, és amikor leoltja a lámpát, egy nyugtalanító alakot lát meg a sötétben. A kisfilm végignyerte a világ horrorfilm-fesztiváljait, a neten közel 100 millióan nézték meg, köztük Wan is, akinek annyira elnyerte a tetszését, hogy megbízta David F. Sandberg rendezőt, hogy dolgozza fel a koncepciót egy egészestés játékfilmben.

Az Amikor kialszik a fény főhőse a huszonéves Rebecca (Teresa Palmer), aki gyerekkorában megmagyarázhatatlan rettegést érzett a sötétben, és most kisöccse, Martin (Gabriel Bateman) hasonló élményekről számol be neki. A lány ezért kénytelen visszatérni a családi házba, hogy a végére járjon a jelenségnek, aminek köze lehet évek óta súlyos depresszióval küszködő édesanyjukhoz (Maria Bello) és az ő régi elmegyógyintézetis barátnőjéhez.

A film egy időben kerül az amerikai és a magyar mozikba, de június elején levetítették a Los Angeles-i filmfesztiválon, ahol ujjongó kritikákat kapott. "Ez a 81 perces film visszaadta a horror műfajába vetett hitünket, és garantáltan egy modern klasszikussá fog válni" - fogalmaz csepett sem visszafogottan a We Live Film újságírója. A Horrorfreak szerzője pedig azt írja, hogy "a rendező végig fenntartja a feszültséget, és olyan rendszerességgel szállítja az ijesztgetős momentumokat, hogy a nézőnek levegőt sincs ideje venni."

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Teresa Palmer az Eleven testek című filmben szeretett bele egy zombiba.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt június 20-án, szerdán 19 órára a Westend moziba:

Abonyi Zsolt, Aczél Tivadar, Ádám Kristóf, Bander Erzsébet, Bihari Kázmér, Boér Krisztina, Dobozi Károly, Farkas Adrienn, Fülöp Zoltánné, Gáspár László, Hosszú László, Huszár Edina, Jakab Tamás, Jakus Ádám, Kakó István, Kerek Orsolya, Kerner Norbert Zsolt, Királymezei Richard, Kiu Bence, Kovács Albert, Kovács Tibor, Lehoczky András, Nemes István, Neusch Csaba, Nyíri István Zoltán, Pethő Krisztina, Portrusching Annamária, Ragán Vilhelmina, Reggel Norbert, Sebestyén Balázs, Soós Karolina, Sőrés Anita, Száz Tibor, Szentiványi Dóra, Szűcs Balázs, Toma Victoria, Tuboly Ildikó, Varga Ervin, Veilinger Tamás, Zsuppán Júli

Amennyiben nem látja a nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!