Ezért olyan izgatóak a szexjelenetek

Tágra zárt szemek
Vágólapra másolva!
Matthew Patrick, a több mint 3,3 millió követővel rendelkező The Film Theorists nevű YouTube-csatorna atyja a Frame by Frame című sorozatának új részében fogott egy hatalmas témát, a szex ábrázolását a mozifilmekben, és doktori értekezés helyett összefoglalta egy ötperces videóban. Belenézhetünk a filmtörténet első szexjelenetébe, aztán elmerenghetünk azon, mi változott, és mi nem az 1933-as Eksztázis óta az eltelt bő nyolcvan évben. Ahogy a forradalminak számító cseh alkotás, úgy az utána következő fősodorbeli filmek sem mutatják a behatolást, inkább az arcot, illetve egyéb testrészeket láthatunk közeliben. Fantáziánk segítségével kell kiegészítenünk a szuggesztív képeket, amiben persze nagy segítségünkre vannak az arckifejezések és a nyögések által kommunikált érzések. Az Eksztázis snittjei ma már persze megmosolyogtatóak, de ha egy film nem akar 18-as karikát kapni, akkor az 1933-as filmben látottaknál sokkal tovább nem mehet. Hedy Lamarr az Eksztázis című filmbenForrás: Photononstop/Screen Prod / Photononstop/Screen Prodmiddleon47833731 A kreatív rendezők persze mindig megtalálták a módját, hogy a határokat feszegetve forgassanak emlékezetes szexjeleneteket. A videó részletesen elemzi Marlon Brando és Maria Schneider légyottját az Utolsó tangó Párizsban című Bertolucci-filmben, illetve Kim Basinger és Mickey Rourke szédítően erotikus románca is előkerül a 9 és fél hét-ből. A filmtörténeti jelentőségű erotikus jelenetek mind megkapják a maguk egy-két másodpercét, így most mindenki elmerenghet azon, milyen élmény lehetett először látni az Elemi ösztön-t, a Tágra zárt szemek-et vagy a Boogie Nights-ot. Tom Cruise és Nicole Kidman a Tágra zárt szemek című filmbenForrás: InterCommiddleoff644410 Az ötperces időtartam nem engedélyez mélyenszántó kifejtéseket, de így is szó esik arról, hogy a filmek túlnyomó többsége a heteroszexuális férfiak tekintetét teszi magáévá, és a szkopofília kifejezéssel is megismerteti a nézőket, ami leegyszerűsítve a kukkolást jelenti: Szexuális élvezet szerzése abból, hogy valaki meztelen testeket vagy szexuális aktust les ki. Már sosem nézünk ugyanúgy a vajrahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130617-mar-sosem-nezunk-ugyanugy-a-vajra-bertolucci-tabuk-a-megalkuvo-az-utolso-tango-parizsban-lopott.htmlAz év legütősebb szexjelenetei a mozibanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20151229-az-ev-legjobb-szexjelenetei-a-szurke-otven-arnyalata-szerelem-a-szomszed-fiu-liza-a.htmlBottal sem piszkálnámhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150212-bottal-sem-piszkalnam-a-szurke-otven-arnyalata-kritika-dakota-johnson-jamie-dornan-sam.html
Vágólapra másolva!