Még több szex A szürke ötven árnyalata 2 új előzetesében

A sötét ötven árnyalata
Vágólapra másolva!
A sötét ötven árnyalata legújabb előzetese úgy kezdődik, mintha egy csöpögős, rózsaszín leányálmot vezetne fel. Anastasia (Dakota Johnson) már az első vacsorameghívástól zavarba jön, majd hamarosan már felhőtlen boldogságban vitorlázik együtt Christiannel (Jamie Dornan). Nincsenek titkok, nincsen szadomazó szex, csak nagy szerelem van.  Aztán persze több titkolni kívánt, múltbéli szereplő is előlép a dúsgazdag férfi életéből. Előbb Kim Basinger figyelmezteti Anastasiát arra, hogy nem ő az első, aki meg akarta változtatni Christiant, aztán pedig egy szellemként viselkedő nő (Bella Heathcote) kezdi követni őket, majd az előzetes drámai csúcspontján még egy pisztoly is előkerül. Romantikus álmodozásból szép lassan erotikus thrillerbe fordul át a film.  Dakota Johnson és Jamie Dornan A sötét ötven árnyalatábanForrás: UIP Dunafilmmiddleoff644266 A mostanival együtt már három előzetest adtak ki A sötét ötven árnyalatá-hoz, és ezekből az derül ki, hogy három szexjelenet minimum lesz a filmben. A szerelmespár a zuhanyzó alatt esik egymásnak, majd a liftben nem bír magával Christian, és taperolni kezdi a barátnőjét. Most pedig már az ágyig is eljutottak: Dakota Johnson hanyatt fekve várja, hogy a partnere levetkőzzön, a következő snittben pedig már nagyokat nyögdécsel.  A sötét ötven árnyalatá-t 2017. február 9-én kezdik el vetíteni a Magyarországon. Az új előzetesben Taylor Swift és a One Direction egykori tagja, Zayn Malik közös dala, az I Don't Wanna Live Forever hallható.  Nézze meg A szürke ötven árnyalata 2 új előzetesét!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20161207-nezze-meg-a-szurke-otven-arnyalata-2-uj-elozeteset-a-sotet-otven-arnyalata-jamie-dornan-dakota.htmlItt A szürke ötven árnyalata 2 első előzetese!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160913-itt-a-szurke-otven-arnyalata-2-elso-elozetese-a-sotet-otven-arnyalata-dakota-johnson-jamie.htmlÖsszecsinálta magát egy nő A szürke ötven árnyalatánhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150302-osszecsinalta-magat-egy-no-a-szurke-otven-arnyalatan-milton-keynes-botrany-dakota-johnson.html
Vágólapra másolva!