A Pál utcai fiúktól a Testről és lélekrőlig

Testről és lélekről
Vágólapra másolva!
Magyarország 1965 óta folyamatosan nevez a legjobb idegen nyelvű film kategóriájába. Eddig 10 magyar nagyjátékfilmes jelölésből két díj született, de van rövidfilmes és animációs Oscar-díjunk is. Ráadásul a Hollywoodba vándorolt magyarok is sokszor nyertek.
Vágólapra másolva!

A hivatalos magyar nevezésekből született elismerések mellett van még néhány magyar, de legalábbis magyar kötődésű Oscar-díjas.

Az első magyar származású Oscar-nyertes William S. Darling volt, aki 1882-ben született Sándorházán, Sándorházi Vilmos Bélaként.

A Képzőművészeti Akadémián tanult festészetet, majd párizsi tanulmányútjáról már nem tért haza, hanem 1910-ben az Egyesült Államokba vándorolt. Látványtervezőként dolgozott, az 1920-as években rábízták a 20th Century Fox művészeti igazgatói posztját, Oscar-díjat pedig a Kavalkád című 1933-as romantikus dráma látványtervéért kapott.

A második magyar Oscar-díjas, Herczeg Géza forgatókönyvíró 1888-ban született Budapesten, az első világháború alatt tudósítóként dolgozott, majd Hollywoodba vándorolt. Nem sokat bajlódott a névváltoztatással, az 1937-es Zola élete című film stáblistáján Geza Herczeg néven szerepel, így is vette át a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díját egy évvel később.

Pressburger Imre is csak a keresztnevét módosította Emeric-re még a berlini időkben. 1942-ben nyert Oscar-díjat a 49. szélességi fok című brit háborús dráma forgatókönyvéért. A film a harmadik volt a Michael Powell rendezővel való – két tucat közös filmet eredményező – legendás alkotói együttműködésből.


Két forgatókönyvíró után egy rendező és egy színész következett. 1943-ban Kertész Mihály a Casablanca című háborús romantikus drámáért vehette át a rendezői Oscar-díjat. A film mai napig az egyik legtöbbet idézett klasszikus.


Az 1894-ben, Budapesten született Lukács Pál sikeres pesti színész volt, amikor 1927-ben Adolph Zukor, a Paramount filmvállalat elnöke Hollywoodba hívta. Paul Lukas néven több mint 60 filmben játszott, 1943-ban Oscar-díjjal jutalmazták az Őrség a Rajnán (Watch on the Rhine) című filmben nyújtott alakításáért.

Az 1888-ban, 15 évesen Amerikába emigrált Zukor Adolf, Hollywood egyik első filmmogulja is Oscar-díjat kapott az életművéért 1949-ben.

A Ricsén született Zukor Hollywood egyik megteremtőjeként vonult be a filmtörténelembe. Az általa alapított Paramount Pictures olyan legendás filmeket gyártott, mint a Szárnyak (1927), a Dr. Jekyll és Mr. Hyde (1931), a Férfiszenvedély (1945), de később itt készültek Alfred Hitchcock Vertigo és Psycho című filmjei és a Keresztapa is.


Épp egy Hitchcock-filmért kapta 1945-ben első Oscar-díját a modern filmzene magyar úttörője, Rózsa Miklós. Az Elbűvölve című filmben Rózsa elsőként alkalmazta az orosz teremin elektronikus dallamait, amelyek azóta rengeteg zsánerfilm kulcsmotívumává váltak. Második Oscar-díját 1947-ben a szintén magyar származású, de már New York-ban született George Cukor A Double Life című film noirjáért kapta, a harmadikat pedig a legendás Ben Hur zenéjéért 1959-ben.