Egy filmben mindig lenyűgöző és felemelő érzés azt látni, hogy szakértelemmel, szorgalommal és bátorsággal újságírók egyre messzebbre jutnak. Ezt a jó érzést megadja A Pentagon titkai is, hiszen Spielberg a hatáskeltés professzora. Megcsinálta minden idők egyik legjobb második világháborús filmjét (pedig erős a mezőny).
A Ryan közlegény megmentése kiválóan indul: húsvér figurák, mindegyiknek megvan a maga igazsága és megvannak a hibái, gyengeségei is.
Aztán a film vége le van öntve egy bödön mézzel, csak úgy csurog literszám.
A keményen induló A Pentagon titkai végén is jön a mézesbödön. Persze lehet mondani, hogy Spielberg professzor tudja, mitől döglik a légy, ne tanítsa ki őt senki arról, hogyan kell megmarkolni úgy a mozinéző szívét mint a gyilkos szekta főpapja teszi az Indiana Jones és a Végzet Templomá-ban. Viszont ha Spielberg azt szeretné, hogy a filmtörténetben ne úgy legyen számon tartva mint „az a dínós rendező", akkor tudnia kell filmet máshogyan befejezni is.
2016-ban az Oscar-díjat tényfeltáró újságírókról szóló film nyerte: a Spotlight azt mutatja be, hogyan jutott egyre előrébb szívós nyomozó munkával egy kis stáb a Boston Globe-nál annak felderítésében, hogy
a katolikus papok körében előforduló pedofília nem egy-egy elszigetelt eset,
hanem olyan jelenség, amit az egyház igyekszik fedezni.
1999-ben a gengszterfilmek nagymestere, Michael Mann minden előjel nélkül teljesen más témához nyúlt: egy tényfeltáró tévéműsorról forgatott filmet. Az Oscar-díjra is jelölt
A bennfentes legalább olyan izgalmas, mint Michael Mann más alkotásai, pedig ebben egy lövés sem dördül el.
Még csak nem is a nagy dohánycégek, csak az óvatos CBS tévécsatorna ellen küzd a tényfeltáró műsor stábja, hogy foglalkozhassanak azzal a témával, hogy a dohánygyárak adalékanyagokkal segítik elő a nikotin hatékonyabb felszívódását, ezzel érik el, hogy még inkább nikotinfüggő legyen minden dohányos és még több cigarettát vásároljon.
Lehetne még bezzegelni, de a tényfeltáró újságírásról szóló filmeket nem lehet felpuhítani, mert akkor veszítenek a hitelességükből. Nem bírják el a felszabadító hangulatú hepiendszerűségeket sem, csak a visszafogott bizakodást, hogy a sajtó tényleg képes egy kicsit változtatni a világon.