Márpedig Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos eddigi munkájának eredményeit tényekkel tudja alátámasztani. A Figyelő legfrissebb számában megjelent interjúban Vajna elmondja, hogy a magyar filmipar jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt 7-8 évben. Az ellenzék hangos, ám annál kisebb rétege erre persze legyinthet, hogy ez is csak kormánypropaganda.
Ám legyinthet-e bárki egy Oscar-díjra vagy egy Aranymedvére?
Ezeket a sikereket pedig a magyar film, ezáltal a magyar kultúra is Andy Vajna alatt érte el, akinek két fő feladata van: a magyar film nívóját emelni, illetve idecsábítani a neves külföldi rendezőket és producereket.
A kettő szoros szimbiózisban áll egymással. Az amerikai és európai szakma elitjétől a haza filmesek tanulhatnak, s a külföldi szaktekintélyek is szívesebben jönnek hazánkba dolgozni, ha látják, hogy profikkal is dolgozhatnak együtt. A mozik látogatottsága is jelentősen nőtt, mióta olyan filmek születtek meg, mint a Kincsem vagy a Saul fia.
A beszélgetés során a kormánybiztos kiemelte az Inkubátor-programot. A kezdeményezés arról szól, hogy fiatal, elsőfilmeseket támogatnak, témától függetlenül. A lényege – ahogy Vajna is fogalmazott –, hogy az ötlet legyen jó, legyen benne munka, a politikai hovatartozás nem számít.
Hogy miért jönnek ide a külföldi filmesek forgatni? Hogy lett a TV2-ből sikeres csatorna és hogy mi a magyar film titka, a Figyelő legfrissebb számából megtudhatják.