Ingyenes filmekkel tiszteleg Sára Sándor emléke előtt a Filmalap

Sára Sándor a Könyörtelen idők (1991) című film forgatásán
Vágólapra másolva!
A szeptember 22-én elhunyt Sára Sándor, Kossuth-nagydíjas rendező, operatőr, fotográfus páratlan életművére emlékezve a Magyar Nemzeti Filmalap október 11-31. között ingyenesen hozzáférhetővé teszi Sára Sándor hét emblematikus alkotását.
Vágólapra másolva!

– nyilatkozta a Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum igazgatója.

„A modern magyar filmművészet kiemelkedő alakja, vizuális nyelvének egyik megújítója a nagytotál és a közelkép utánozhatatlan dinamikájával fogalmazta a magyar tájba örök témáját, a kisebbségek és a kiszolgáltatott emberek sorsát, történelmi hányattatásait" - írja Sára Sándor életművére emlékezve Fazekas Eszter filmfelújítási és digitalizálási menedzser a Filmarchívum cikkében, ahonnan

a most ingyenesen elérhetővé tett filmek megtekinthetők.

A Filmalap a következő restaurált, illetve digitálisan felújított művekkel tiszteleg a Nemzet Művésze és a Duna Televízió alapító elnöke emléke előtt:

Cigányok, rövid dokumentumfilm, 1962, rendezte: Sára Sándor
Sodrásban, játékfilm, 1963, rendezte: Gaál István, operatőr: Sára Sándor
Vízkereszt, rövid dokumentumfilm, 1967, rendezte: Sára Sándor
Feldobott kő, játékfilm, 1968, rendezte: Sára Sándor
Szindbád, játékfilm, 1971, rendezte: Huszárik Zoltán, operatőr: Sára Sándor
Holnap lesz fácán, játékfilm, 1974, rendezte: Sára Sándor
Magyar nők a Gulagon I-III., dokumentumfilm, 1992, rendezte: Sára Sándor