Makk Károly-emlékművet avattak Budapesten

MAKK Károly
Budapest, 2019. április 30. Makk Károly felavatott emlékműve a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész budapesti, Hankóczy Jenő utcai egykori lakásának kertjében 2019. április 30-án, a magyar film napján. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Emlékművet avatott Makk Károly filmrendező tiszteletére kedden, a magyar film napján Makk Károlyné és a Magyar Filmakadémia. A Jovánovics György szobrászművész tervezte fehér mészkőoszlopot a filmrendező egykori budai otthonának kertjében avatták fel. 
Vágólapra másolva!

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a helyszínen felidézte, hogy Makk Károly Szerelem című filmjét 2016-ban beválasztották a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics szekciójába, az idős rendezőt ekkor ismét, utoljára ünnepelhette a nemzetközi közönség.

- méltatta Makk Károlyt a Filmalap vezetője.

Makk Károly felavatott emlékműve a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész budapesti, Hankóczy Jenő utcai egykori lakásának kertjében 2019. április 30-án, a magyar film napján Forrás: MTI/Mónus Márton

Havas Ágnes elmondása szerint a rendező még 91 évesen is új filmtervvel pályázott a Filmalaphoz, és ekkor is rendkívül könnyű volt együttműködni vele, betegsége azonban már megakadályozta ennek a filmnek a leforgatásában.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója emlékeztetett arra, hogy Makk Károly filmjeit - csakúgy mint a többi alkotást - nagy gonddal őrzik és gondozzák. A rendező alkotásainak felújítása a Filmarchívum 2019-es restaurálási tervének része, ezekkel a filmekkel tehát a magyar és a nemzetközi közönség rövidesen ismét teljes szépségükben találkozhat.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója mond beszédet, mellette Dömötör Hanna, Makk Károly özvegye Forrás: MTI/Mónus Márton

Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) elnöke arról az időszakról szólt, amikor 2011-ben Dobszay László, tiltakozásul a Magyar Művészeti Akadémia Alaptörvénybe emelése miatt, lemondott a SZIMA vezetéséről. Ekkor a direkt közéleti szerepvállalástól mindig ódzkodó, már idős korú Makk Károly vállalta el a művészeti akadémia elnökségét,

és ebben a feszült helyzetben is a rá jellemző kedvességgel tudta irányítani a szervezetet.

Szász János filmrendező Makk Károlyra emlékezve hangsúlyozta:

Szász János Balázs Béla-díjas színházi és filmrendező (k) beszédet mond Makk Károly emlékművének avató ünnepségén. Mellette balról Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója (b) és Dömötör Hanna, Makk Károly özvegye (b2) Forrás: MTI/Mónus Márton

Makk Károly emlékművét a rendező egykori házánál helyezték el, ahol ötven évig élt 2017-ben bekövetkezett haláláig. Az oszlop annak az épületnek a kertjében örökíti meg Makk Károly munkásságát, ahol a Szerelem, a Macskajáték, az Egymásra nézve és még sok más filmjének írására, forgatására, létrehozására készült.

A Jovánovics György tervezte egyszerű, fehér mészkőből készült rombusz alakú oszlopra Makk Károly minden filmjének címe kőbe van vésve az utókor számára.

Az emlékmű avatásán részt vett többek között Novák Emil és Andor Tamás operatőrök, Koltai Lajos és Sólyom László filmrendezők, valamint Makk Károly számos barátja, pályatársa és tisztelője.