Nicolas Cage magyar gulyástól pörgött fel Torockón - videó

2019.06.03. 17:28

A 18. alkalommal megrendezett Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál fő díszvendége idén Nicolas Cage: a színész egy életműdíj átvétele után végigülte a kolozsváriakkal az Ál/arc-ot, majd Bonchidára is elkísérte legújabb filmjét, a Mandy – A bosszú kultuszá-t egy szabadtéri vetítésre a Bánffy-kastélyhoz (ahol megint nézte magát a vásznon két órán keresztül), és egy mesterkurzusba is belement, amin másfél órán keresztül faggatták a karrierjéről, ő pedig tisztességgel helytállt.

Mivel az életműdíj átadásával egybekötött Ál/arc vetítésére nem fértünk be, szombaton megnéztük személyesen a fesztivál másik díszvendégét, Michel Gondryt is, akinek az összes mozifilmjét műsorra tűzték a fesztiválon, ezúttal pedig Oscar-díjas filmje, az Egy makulátlan elme örök ragyogása után állt a nézők rendelkezésére egy rövid közönségtalálkozó erejéig. Kisebb csalódásunkra: Gondry igazi művészléleknek bizonyult, aki úgy beszélt a mikrofonba, hogy az első sorból alig lehetett hallani. Nicolas Cage viszont nem okozott csalódást: bár korán érkeztünk, csak leghátul találtunk helyet a Platinia Shopping Center konferenciatermében, de miután előrefurakodtunk fotózni, inkább végigálltuk a másfél órát, nehogy lemaradjunk a szakállat (és ráncokat) növesztett, 183 centi magas színész rezdüléseiről.

Hab volt a tortán, hogy a két legsajátosabb filmjét vetítették le a fesztiválon: az Ál/arc-ot a heroikus és véres akciófilmjeiről híres John Woo rendezte, akinek a stílusát operaiként is szokták jellemezni, és ez a stílus épp annyira illik Cage legendásan túlspilázott alakításaihoz, mint a bevallottan rockoperának szánt Mandy kísérletező formanyelve (ehhez az akcióhorrorhoz találóan gótikus helyszín volt a Bánffy-kastély a maga denevéreivel). Az Ál/arc-ban Cage-nek ráadásul nem csupán két markánsan különböző karaktert kellett alakítania, mint az Adaptáció-ban, hanem a játékidő felében kollégáját, John Travoltát kellett megidéznie.

Nicolas Cage KolozsvárottForrás: TIFF


Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója – és Cage beszélgetőpartnere a mesterkurzuson – megdolgozott a pénzéért: a végén még arra is megpróbálta rávenni a színészt, hogy adja elő A vámpír csókja egy híres, mémmé vált jelenetét. Chirilov kitett magáért, de

 

Not gonna happen,  

válaszolta Cage. A sztár egyébként meglepően intellektuális személyiség benyomását keltette, akiben alig lehetett felismerni a sátáni Castor Troyt az Ál/arc-ból, vagy a Mandy bosszúállóját. Francis Ford Coppola unokaöccseként Cage értelmiségi és művészcsaládba született, az apja irodalomprofesszor volt, ő pedig már kisgyerekként Super 8-as kamerával forgatott amatőrfilmeket. Amikor erdélyi élményeiről kérdezték, elmondta, hogy a tordai sóbányáról Tarkovszkij Sztalker című filmje jutott eszébe (hozzátéve, hogy Romániában forgatott már két filmet – Dying of the Light, Szellemlovas 2. – A bosszú ereje – most pedig feltöltődött a magyar gulyástól, amit Torockón evett). Amikor a hobbijairól faggatták, azt mondta, a fiaival töltött idő mellett olvas (Anthony Burgess Gépnarancs című munkája és Robert Heinlen Stranger in a Strange Land című sci-fije a kedvence) és Bergmantól, illetve Tarkovszkijtól néz filmeket. A művésznevét az avantgárd zeneszerző, John Cage után választotta, mert sokat ugratták híres nagybátyjával, amikor még valódi nevén, Coppolaként szerepelt a karrierje elején, és a castingon másról sem akartak hallani, csak Francis Fordról. Nem szereti a reflektorfényt: nincs fent Facebookon, Twitteren és Instagramon, bár szerinte így is gyakran megtalálják, és végül az okostelefonok kameráin keresztül az interneten végzi.

Cage az Ál/arc vetítésénForrás: NICU CHERCIU/Nicu Cherciu

Mint elmondta, édesapja filmrajongásának köszönhetően már kisgyerekként német expresszionista némafilmeket nézett (a Dr. Caligari és a Nosferatu volt rá a legnagyobb hatással), részben ezzel magyarázza a saját túljátszó színészetét is: a némafilmekben a színészeknek mimikával és testmozgással kellett ellensúlyozniuk a némaságukat. Ő a hangosfilmeket domináló természetes, fotorealisztikus színészi játék helyett a fantáziájára és a beleélésre épít, és szeret humort vinni a játékába. Előfordul, hogy nem tetszik neki a projekt, unatkozik a forgatáson (pl. Előre a múltba), és olyankor túljátszással, illetve improvizációval lázad. Mindig próbálta magát jól érezni.

 

Ha te nem szórakozol jól, a közönség sem fog  

– ezt David Lynch mondta neki a Veszett a világ forgatásán. (A Mandy vetítése előtt pedig azzal magyarázta a filmbeli dühét, hogy a forgatás előtt eltörte a lábát, és a mozgáskorlátozottsága okozta frusztrációt igyekezett kiadni magából.) Bevallja ugyan, hogy néhány alakítása már neki is sok: amikor arról kérdezték, mi a véleménye a Cage-maratonról, amit a melbourne-i filmfesztiválon rendeztek (7 Cage-film, 14 óra alatt), nevetve azt mondta, hogy

 

én nem bírnám ki, és nem is értem, miért tesznek ki ennek bárkit is.  

Bár akciósztár lett belőle, igyekezett merész, kisebb, művészibb projektekben játszani: szerepelt Coppolánál, Lynchnél, Scorsesénél, Herzognál, a Coen fivéreknél. Volt, hogy azért vállalt el egy kommerszebb filmet (pl. Holdkórosok), mert cserébe elkészíthetett egy szerelemprojektet (A vámpír csókja). Rendhagyó film a Mandy is, Cage most pedig épp egy szintén sajátos stílusú japán rendezővel, Sion Sonóval forgatja majd a Prisoners of the Ghost Land című filmet. Amikor – ha már mesterkurzusnak volt meghirdetve az esemény – arról kérdezték, mi a sikerének a titka, és mit tud tanácsolni fiatal színészeknek, azt mondta, hogy mindig tekintsék magukat tanítványnak (akár tanulmányozzák nagy színészek játékát), mert ő is erre törekszik. Szerinte egy színésznek mernie kell kockáztatni és bukni, mert könnyen lehet, hogy ha azonnal nem is, idővel elkezdik értékelni a munkájukat. Oscar-díjas filmjéről és nagy áttöréséről, a Las Vegas, végállomás-ról azt mondta, úgy vállalta el a filmet, hogy
úgysem fogok már soha Oscart nyerni, úgyhogy miért ne csináljam azt, amit akarok?

A mesterkurzuson erről a híres alakításáról esett a legtöbb szó. Arról, hogyan kell részeget játszani, elmondta, hogy a forgatáson épeszű színész nem iszik, mert nem emlékezne a soraira (a Mocskos zsaru forgatásán is teljesen józan volt). Bevallása szerint korábban meggyűlt a baja az itallal és a drogokkal, és a forgatáson csak felidézni próbálta ezeket az élményeket. Úgy készült a szerepre, hogy berúgott, és felvette magát, hogy visszanézve tanulmányozhassa a gesztusait, a forgatásra pedig saját „drinking coachot” hozott: egy alkoholista rokonát, aki részegen segített be a dialógusokba. Máshogy is készült a szerepre: tanulmányozta a filmtörténet legjobb részegeskedéseit, Jack Lemmont (Míg tart a bor és friss a rózsa), Kris Kristoffersont (Csillag születik), Albert Finney-t (Under the Volcano), Dudley Moore-t (Arthur) és Ray Millandet (Férfiszenvedély).

Volt egy vicces története arról, miért nem jegyez egy filmet sem forgatókönyvíróként: vagy egy éven keresztül írt egy történetet a fiatalkoráról, de aztán véletlenül rátolatott a laptopjára az új Ferrarijával, és ezzel megsemmisült az egyetlen példány, amit ő égi jelnek tekintett. Kérdeztél arról, mely rendezőkkel és színészekkel szeretne végre együtt dolgozni: Christopher Nolant említette, akitől imádta a Dunkirk-et, a kollégái közül pedig Jack Nicholsont és Al Pacinót, bár hozzátette, hogy a példaképei vagy halottak már (Marlon Brandóval volt szerencséje megismerkedni), vagy már dolgozott velük (Sean Conneryvel A szikla forgatásán). Szóba került, hogy eredetileg ő lett volna A pankrátor főszereplője, de kiszállt, mert féltette a testi épségét, és kilókat sem szedne fel egy-egy szerep kedvéért, szerinte ez nem alakítás, hanem őrültség.


Sokat faggatták arról, hogyan éli meg, hogy melléknévvé, filmes szlenggé vált a neve, ami ma már a túlspilázott alakítás szinonimája, munkásságának legfrenetikusabb pillanataiból pedig mémek és supercutok lettek. Egyfelől bosszantja ez a kétes hírnév, mivel ezeket a képeket kiragadják a cselekmény kontextusából, de látja a pozitív oldalát is a jelenségnek: ha valakinek a kíváncsiságát felkelti, hogyan juthatott el a karaktere egy-egy dühkitörésig, és emiatt megnézik a filmet, akkor már megérte.