Ahogy azt már májusban megírtuk, az Apple készíti Martin Scorsese legújabb, Killers of the Flower Moon (Megfojtott virágok) című filmjét Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével. A thrillert a mozikban is bemutatják, majd az Apple TV Plus kínálatában lesz elérhető.
A legendás, Oscar-díjas rendező most újabb, több évre és több produkcióra szóló szerződést kötött az Applelel, amelynek keretében saját, Sikelia Productions nevű cégén keresztül fogja legyártani a tartalmakat.
Scorsesét megelőzően mások mellett Oprah Winfrey, Ridley Scott, Alfonso Cuarón és Julia Louis-Dreyfus is csatlakozott az Apple TV Plus streamingszolgáltatás tartalomgyártóihoz.
Scorsese már korábban is nyitott a streamingcégek felé: az Az ír című maffiaeposzát tavaly a Netflixnél forgatta, miután a film magas, több mint 160 millió dolláros (47 milliárd forint) költségei miatt a hagyományos stúdiók nem vállalták a munkát.