Az amerikai katona és a német gengszter

Az amerikai katona (Irm Hermann és Karl Scheydt)

Ötven éve – 1970. október 9-én, a mannheimi filmhéten – mutatták be Rainer Werner Fassbinder Az amerikai katona című alkotását. Minimalista és formalista gengszterfilm, egy laza "bűntrilógia" záródarabja, Fassbinder negyedik, egyben utolsó "film noirja", eképpen a rövid, de rendkívül termékeny (alig 15 év alatt csaknem 50 mozgókép) rendezői életmű első kreatív (és műfaji) szakaszának összegzése. 

Az 1960-70-es években kibontakozó (nyugat)német filmes mozgalom, a német újfilm legismertebb képviselője, Rainer Werner Fassbinder egyben az irányzat legtermékenyebb alkotója is volt: csak nagyjátékfilmes indulásának első két évében (1969-1970) 11 filmet forgatott. Rendkívüli munkatempója persze már ekkoriban sem férceket, hanem a későbbi remekművei szempontjából is fontos és értékes filmeket szült – még akkor is, ha korai filmjeiről később maga Fassbinder vélekedett úgy, hogy "túlságosan elitisták és túlságosan magánjellegűek".

Az amerikai katona (Karl Scheydt és Rainer Werner Fassbinder) Forrás: AFP

Az 1970-ben bemutatott Az amerikai katona például kiemelkedő példája Fassbinder első filmes korszakának, annak az avantgárd/kísérletező periódusának, amikor az Action-Theaterből a vezetésével létrejött Anti-Theater csoportot mintegy beterelte a filmbe, s ennek megfelelően – párhuzamosan dolgozva színházban és mozgóképeken – saját, önálló stílusban ötvözte a két művészeti ágat. Így lett az anti-színházból anti-film: Fassbinder kiüresítette a mozgóképes "nagy történetet", s a színészre mint szerepjátszóra koncentrálva megduplázta a fókuszt, ráébresztve a nézőt, hogy amit lát, az nem a valóság, csupán a valóság ábrázolása.

A Bertold Brechttől kölcsönzött elidegenítő színházi dramaturgiához az induláskor a klasszikus hollywoodi gengszterfilmek szolgáltattak műfaji filmes keretet (éppúgy, mint az egyik korai példakép Jean-Luc Godard számára): az első Fassbinder-nagyjátékfilm, A szerelem hidegebb a halálnál (az 1969-es film címe némi túlzással programszerű a teljes életműre nézve) zord és minimalista gengsztermese, hosszú beállításokkal, kevés dialógussal és a természetességet nélkülöző színjátszással, benne a rendező számos központi témájával (deviancia, kívülálló magány, szeretetéhség és bizalmatlanság, az árulástól való rettegés).

Az amerikai katona (Karl Scheydt) Forrás: AFP

S noha az "anti-filmes" periódust nem Az amerikai katona zárta le – hanem a több szempontból is önreflektív (a forgatást, a csoportdinamikát, a rendezői önkényt, a kapcsolatok káoszát bemutató) Óvakodj a szent kurvától (1971) –, Fassbinder utolsó gengszterfilmje mintegy összegzi azt a korai kísérletező szándékot, hogy a közönség által jól ismert, s így viszonyítási pontként szolgáló műfaji keretben (azt nem meghonosítva, hanem de- és rekonstruálva) dolgozza fel saját érzékenységét, kívülállását, agresszióit és félelmeit.

Később ehhez (váltakozó személyes áthallásokkal, de változatlan provokatív jelleggel) a melodráma, majd a "történelmi film" szolgált eszközül – sorban haladva tehát a társadalom számkivetettjeitől a (rendhagyó) párkapcsolatokon át a központi szereplő (a magnum opus: Berlin, Alexanderplatz kivételével rendre erős asszony) sorsán keresztül megfestett (nyugat)német tabló felé.

Az utolsó Fassbinder-gengszterfilm a rendező szerint is korai összegző munka, legalábbis, ami első "műfaji filmjeit" illeti:

Ez A szerelem hidegebb a halálnál és A dögvész istenei című filmjeimnek a szintézise

– mondta Az amerikai katoná-ról a bemutató után négy évvel.

Az amerikai katona (Irm Hermann és Karl Scheydt) Forrás: AFP

Az eredetileg színpadra írt film cselekménye meglehetősen sovány: a vietnami háborúból Münchenbe hazatérő német származású amerikai katona és bérgyilkos Ricky Murphy (Karl Scheydt) megbízatást kap három rendőrtől, hogy néhány nem kívánatos ember megölésével javítson a bajor bűnügyi statisztikákon – majd, mivel ő maga is persona non grata, a rendőrök végeznek vele a főpályaudvar csomagmegőrzőjében.

A leszámolásjelenet helyet követel magának Fassbinder ikonikus képsorai között: Ricky és a barátja, Franz Walsch (Fassbinder) megadásra kényszerítik a rendőröket, fegyverrel a kezükben hátrálnak a lépcső felé, amikor megjelenik Ricky anyja és testvére (Eva-Ingeborg Scholz és Kurt Raab), akik megzavarják a bűnözőket, az egyik rendőr felkapja a revolverét és lelövi őket. A főszereplő haláltusáját, egyszerre humoros és bizarr "birkózását" az őt átkarolni igyekvő fivérével hosszú és statikus, lassított beállításban követjük végig, amelyet a Peer Raben és Fassbinder által írt So Much Tenderness (Oly sok gyengédség) című dal kísér, nem kevés iróniát kölcsönözve a látottaknak.

Merthogy a dalt leszámítva nem sok gyengédség van Az amerikai katoná-ban. Ricky szenvtelenül gyilkol és szenvtelenül csókol. "So much tenderness is in my head, so much loneliness is in my bed" (Oly sok a gyengédség a fejemben, oly sok a magány az ágyamban), énekli Fassbinder több filmjének szereplője, Günther Kaufmann, és a történet szempontjából a hangsúly a magányon van.

A kimért, kiüresített és elidegenített gengsztertörténet voltaképp a (német) társadalmi kiüresedésről és elidegenedésről szól (túl azon, hogy párhozamot von a bűnözők és a bűnüldözők között, vagy hogy azt sugalmazza, az erőszak az elkeseredett, céltalan szeretet kifejezése).

Fassbinder előszeretettel stilizál, és hozza az amerikai műfaj konvencióit sajátos interakcióba a német környezettel. Ha máshonnan nem, hát a vietnami háborúra való utalásból tudjuk, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején járunk, de a főbb szereplők öltözete és kelléktára, viselkedésük mintái a 40-es évek hollywoodi film noirját idézik. Maga Ricky mintha Humphrey Bogart vagy James Cagney nyomdokain járna (esetleg a Bogartot utánzó Jean-Paul Belmondóén a Kifulladásig-ból), szűkszavú, hidegvérű, folyamatosan whiskey-t vedel (s úgy általában, mindenki gengsztermódra iszik), de amikor felhívja az anyját egy nyilvános fülkéből, az már nem a Fehér hő-t (1949, r.: Raoul Walsh) idézi, sokkal inkább kiemeli a szereplőt a szerepéből, de egyébként is: Ricky szinte idegenként vándorol a müncheni alvilágban.

Fassbinder nem az amerikai gengszterfilmet imitálja – hanem olyan embereket mutat, akik hollywoodi gengszterfilmeken nőttek fel, s nem találják, vagy rosszul keresik a helyüket a valóságban.

A cselekményroncsolóan hosszúra nyújtott jelenetek, a (hollywoodi minta szerint) természetestől eltérő, komótos színjátszás (amely visszafogott játéktempónak köszönhetően olyan elcsépelt, banális kijelentések nyernek értelmet, miszerint „a boldogság nem mindig vidám") mellett a brechti elidegenítés, a megkettőzött azonosulási alap szellemében jelenik meg a film két dalbetétje is. A már említett So Much Tenderness, valamint a Raben komponálta With My Tears című, Kurt Weillt és a Casablanca "kulcsdalát" egyaránt idéző "kuplé", amit Ingrid Caven énekel maníros szenvtelenséggel egy sörözőben, ahová Ricky úgy lép be, akár egy westernből szalasztott párbajhős.

Fassbinder egyébként is oda-vissza csúszkál a filmtörténetben. Ha egy jelenetben emlékeztet arra, hogy a gengszterfilm a vadnyugati moziban gyökerezik, akkor például a Fritz Langtól kölcsönzött gondolattal, miszerint a bűnözők és a bűnüldözők sajátos hálózatot alkotnak, valamint az egyik szereplő nevének (Murnau) említésével azt is eszünkbe juttathatja, hogy az amerikai film noir kialakulásában kulcsszerepet játszottak a német expresszionizmus Amerikába vándorolt alkotói – saját filmjei szempontjából pedig már előrefele mutat, amikor a szobalány (Margarethe von Trotta) elmeséli egy idős nő és egy török vendégmunkás szerelmi tragédiáját, hiszen ezt a történetet bontotta ki később A félelem megeszi a lelket (1974) című remekművében.

Az amerikai katona Forrás: AFP

Fassbinder gengszterfilmjei bizonyos mértékben a paródia és a nosztalgia között ingadoznak, egyaránt tisztelegnek a régi idők előtt, miközben rámutatnak arra – az egyszerű megidézést meghaladó – hiábavaló törekvésre, hogy a művészet feltámassza azt, ami elmúlt. Kortársaihoz hasonlóan gyerekkorában Fassbinder is amerikai noirokon szocializálódott, a hollywoodi film fantáziabirodalmában kereste magát – Az amerikai katona így aztán nem csupán a néző számára bontja atomjaira a gengsztermozit, de személyes búcsú is a gyermekkori rajongástól.

Három gengszterfilmjét – A szerelem hidegebb a halálnál-t, A dögvész istenei-t és Az amerikai katoná-t – tematikai és stiláris vonásaik mellett a mindhárom filmben szereplő (s A dögvész istenei-t leszámítva Fassbinder által alakított) Franz Walsch figurája fűzi össze laza trilógiává. Beszédes név: keresztnevét Alfred Döblin 1929-es regényéből, a később megfilmesített Berlin Alexanderplatz főhőse, Franz Biberkopf után kapta, vezetékneve Fassbinder egyik korai amerikai idoljára, Raoul Walsh rendezőre utal.

Az amerikai katona Forrás: AFP

Ahogy a korai gengszterfilmek, úgy Franz Walsch személye is azt az igyekezetet testesíti meg, ahogy Fassbinder már a kezdetektől próbált hidat verni a hollywoodi formavilág és a döblini-brechti munkásvalóság közé, s fordítva: összekapcsolni az amerikai tömegkultúrát a német irodalmi hagyományokkal.

Nem sokkal Az amerikai katona után ehhez már egy másik hollywoodi formát, a klasszikus amerikai melodrámát, s kiváltképp Douglas Sirk filmjeit hívta segítségül (először az 1971-es A zöldségkereskedő-ben), de éppúgy átalakítva a műfaji formulákat, ahogy azt a gengszterfilmmel is tette – csupán sikeresebben létrehozva egy össze nem téveszthető személyes zsánert, amit úgy neveznek: Fassbinder-film.