A Nomadland nyerte az amerikai filmkritikusok társaságának fődíját

Vágólapra másolva!
Chloe Zhao Nomadland című filmje nyerte el szombaton az amerikai Filmkritikusok Országos Társaságának (NSFC) fődíját.
Vágólapra másolva!

A filmkritikusok társasága négy díjjal jutalmazta a kínai származású rendező kortárs amerikai drámáját. A Frances McDormand főszereplésével forgatott produkció a legjobb film elismerésén kívül a legjobb rendezés és a legjobb operatőr (Joshua James Richards) díját is elnyerte. McDormand pedig a legjobb színésznő díját kapta.

A Nomadland korábban már több filmkritikusi kör díját megkapta, köztük a Columbusi Filmkritikusok Szövetsége, az Oklahomai Filmkritikusok Köre, valamint az Észak-karolinai Filmkritikusok Szövetsége díját.

Frances McDormand a Nomadland-ben Forrás: Searchlight Pictures


A Nomadland egy 2017-ben megjelent nem-fikciós könyv alapján készült. McDormand a történetben magányos nőt játszik, aki furgonjával útra kel nyugat felé, és kilépve a megszokott kisvárosi életéből, mai nomádként éli tovább az életét.

A Nomadland a velencei filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjat kapott, és a Torontói Filmfesztiválon is elnyerte a fődíjat a közönségszavazás alapján.

Az NSFC 60 tekintélyes filmkritikusa a legjobb színész díját Delroy Lindonak ítélte oda Az öt bajtárs című Spike Lee-filmben nyújtott alakításáért. A legjobb forgatókönyvíró díját Eliza Hittmannek szavazták meg a Never Rarely Sometimes Always című filmért, a legjobb idegennyelvű film pedig a román Colectiv című produkció lett. Alexander Nanau dokumentumfilmje a 2015-ben egy bukaresti éjszakai szórakozóhelyen bekövetkezett tragédiát idézte fel.

A 24 éves bolgár Maria Bakalova, Sacha Baron Cohen Borat utólagos mozifilm című szatírájának szereplője a legjobb női mellékszereplő díját kapta, a legjobb férfi mellékszereplő pedig a 73 éves Paul Raci, a Sound of Metal színésze lett.

Tavaly a dél-koreai Élősködők kapta a legjobb film díját az NSFC szavazása nyomán. A film később négy Oscar-díjat nyert el.