Már húsz díjnál jár a magyar történelmi thriller

apró mesék
Vágólapra másolva!
Floridában négy fesztiváldíjjal tüntették ki Szász Attila Apró mesék című romantikus szélhámosfilmjét. A legjobb film, a legjobb rendező, Kerekes Vica a legjobb színésznő és Szabó Kimmel Tamás a legjobb színész díját nyerte el Florida nemzetközi filmfesztiválján. Ai IMDb.com adatbázisa szerint a film a huszadik fesztiváldíjánál tart.
Vágólapra másolva!

Az idén 36. alkalommal megrendezett floridai Fort Lauderdale Nemzetközi Filmfesztivál több mint 200 filmet vonultatott fel, melyek világszerte 40 országból érkeztek.

A fesztivál szakmai zsűrije Szász Attila Apró mesék című alkotásának ítélte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb színésznőnek - Kerekes Vica - és a legjobb színésznek - Szabó Kimmel Tamás - járó díjat.

Az Apró mesék közvetlenül a II. világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

Szász Attila 2019-ben bemutatott mozifilmje az elmúlt időszakban számos nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, Várna, Párma, Izmir, San Jose, Berlin és Avanca szemléin kapott díjakat.

Az Apró mesék idén még Alaszkában és Kijevben is megméretteti magát, illetve online nézhető a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a FILMIO-n.

Az Apró mesék a Film Positive gyártásában készült, producere Lajos Tamás, társproducere Köves Ábel volt.