Vágólapra másolva!
Hollywood legendás magyar figuráival, Elvis Presleyvel, a Szárnyas fejvadász-szal, a Macskafogó-val, a Szelíd motorosok-kal és ritkán látható filmcsemegékkel jön szeptember 13-tól a Budapesti Klasszikus Film Maraton, a Nemzeti Filmintézet filmklasszikusokat felvonultató, nagyszabású fesztiválja.
Vágólapra másolva!

Évről évre olyan filmtörténeti gyöngyszemeket hoz el a magyar közönségnek a Budapesti Klasszikus Film Maraton, amelyeket sem előtte, sem utána nem lehet nagyvásznon látni.

A nyitónapon, szeptember 13-án az Uránia moziban láthatja a közönség az Oscar-díjas Kertész Mihály egyik remekművét, a King Creole-t, amely főszerepében Elvis Presley - saját bevallása szerint is - élete legjobb színészi alakítását nyújtja a szintén nagyszerű Walter Matthau mellett.

A Szent István téren, a szabad ég alatt élvezhetik újra a nézők a negyven éve bemutatott Szárnyas fejvadász-t, illetve itt vetítik a legsikeresebb magyar rajzfilmet a Macskafogó-t is, ahol a szervezők a legkisebbeknek Safranek, Teufel és Grabowski álarcot osztanak ki és arra buzdítják a közönséget, hogy hangosan mondják a legendás figurákkal együtt a film nagy poénjait.

Szintén a Bazilika előtti óriásvásznon élvezhetjük a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjével az 1914-es A tolonc című Kertész Mihály-filmet Jászai Marival a főszerepben és az amerikai filmművészetet megreformáló Szelíd motorosok-at is.

Az örök szabadságvágynak emléket állító klasszikus az 1956-ban kivándorolt magyar operatőr, Kovács László munkáját dicséri. A neves alkotó visszatérő szereplője lesz a 2022-es Maratonnak. Látható lesz tőle a Célpontok, továbbá a Papírhold és a Szelíd motorosok után szintén Dennis Hopperrel készített Az utolsó mozifilm.

Kertész Mihály gazdag hollywoodi és azt megelőző pályafutásának alkotásaiból is bő merítést nyújt az idei program.

Műsorra tűzik tőle a Hét tenger ördögé-t, a Tengeri farkas-t, A botrány szelé-t, a Casablancá-t, és a még Európában forgatott némafilmjei közül a Pesten, Jászai Marival készített A tolonc-ot, illetve a Bécsben felvett Az ifjú Medardus-t.