Diákoknak és tanároknak ingyenes lesz a mozizás

Szelíd motorosok
Easy Rider 1969 Real Dennis Hopper Peter Fonda Dennis Hopper. Collection Christophel / RnB © Pando Company Inc / Raybert Productions
Vágólapra másolva!
Már elérhető a szeptember 13-18. között a főváros négy helyszínén megrendezendő Budapesti Klasszikus Film Maraton teljes programja. A felújított filmklasszikusokat felvonultató fesztiválon négy legendás mozifilmet ingyenesen láthat a közönség óriásvásznon a Bazilika előtt. A fesztivál legtöbb vetítésén a diákok és a tanárok, valamint az ötödik kerületi lakosok is ingyenesen vehetnek részt a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Nemzeti Filmintézet szervezésében olyan felújított alkotások és filmritkaságok láthatók, amelyeket kizárólag a Maraton keretében tekinthet meg a közönség nagyvásznon.

A világ filmarchívumainak kincsei mellett idén négy, legendás mozifilm - a Macskafogó, a Szelíd motorosok, a Szárnyas fejvadász és Kertész Mihály A tolonc című alkotása - a Bazilika előtt, a Szent István téren ingyenesen megtekinthető.

A V. kerület lakosainak 150 foglalt helyet biztosítanak a szervezők az ingyenes szabadtéri vetítésekre, a Toldi moziban látható filmekre pedig az ötödik kerületi lakosok szintén ingyenesen, regisztráció ellenében kaphatnak jegyet a vetítés napján a Toldi moziban található információs pultnál a szabad helyek erejéig.

A diákoknak és tanároknak a szervezők 2000 ingyenes akkreditációs karszalagot biztosítanak, melyek a Budapesti Klasszikus Film Maraton összes vetítésére érvényesek.