Gyarmathy Ágnes az alapítástól a Színház és Film Intézet osztályvezető tanára volt.
A színház iránti mélységes alázatát és mindent felülíró szeretetét örökké szívünkben őrizzük
- közölte az intézet.
Gyarmathy Ágnes 1941. augusztus 9-én született Budapesten, szülei Gyarmathy Tihamér festőművész és Gobbi Éva voltak.
Pályafutását 1960 és 1962 között a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte színésznőként.
1962 és 1966 között a poznani Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett, és ettől kezdve a díszlet- és jelmeztervezés irányába fordult.
1966-tól haláláig több mint 500 különböző színházi előadáshoz tervezett díszletet, jelmezt vagy mindkettőt. Az összes jelentősebb magyarországi színházban dolgozott, köztük a Szegedi Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban és a Budapesti Operettszínházban.
Több magyar tévéjáték és film, köztük Szabó István Oscar-díjas Mephistójának jelmezeit is ő készítette. Színházi, televíziós és filmes munkáiért számos nívódíjban részesült, 1978-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki.
1989 óta tanított; a Képzőművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem látványtervezés tanszékének főmunkatársa volt, haláláig a Színház és Film Intézet osztályvezető mestertanáraként tevékenykedett.
Mint írják, meghatározó szerepet játszott az iskolai oktatás alakításában, szervezésében és irányításában. Jelentős szerepet töltött be a színházi szakmák utánpótlás-nevelésében, óráin diákjaival személyes mester-tanítvány viszonyt alakított ki, és nyomon követte volt tanítványai későbbi pályafutását - áll Színház és Film Intézet tájékoztatójában.