Csáklyát állít a nácik fejébe a korábban több mint háromszáz szovjetet lemészároló hentes

Még Machete is megirigyelné azt a mészárlást, amelyet a finn katona rendez a vásznon a második világháború végnapjain. A hetvenes éveik B-filmeit idéző Sisuban literszámra ömlik a vér, a végtelenül abszurd akciójelenetekhez pedig nem kevés fekete humor társul.

Quentin Tarantino Becstelen brigantykja a rendezőtől megszokott véres és szellemes jelenetek mellett azzal sokkolta a közönséget, hogy korábban a mainstream popkultúrában még egyetlen produkció sem hamisította meg ilyen gátlástalanul és vállaltan a történelmet. A fősodron túl azonban számtalan példát találni erre, a hetvenes években tucatjával készültek exploitation, azaz a néző állatias, alantas ösztöneire ható B-kategóriás filmek: ilyen volt például az Ilsa, az SS farkasnője, amelyben a nagymellű, szőke, náci címszereplőnő szexuálisan molesztálta a lágerek foglyait (el sem tudjuk képzelni, a mai politikailag korrekt világban mekkora botrány lenne ebből a koncepcióból), de ehhez a vonalhoz sorolható az olasz Az az átkozott páncélvonat is, amelynek eredeti címét (Inglorious Bastards) Tarantino mondhatni le is nyúlta.

Sisu Forrás: InterCom

A nagy rendezőnek nyilvánvalóan nagy rajongója Jalmari Helander is, ez már az első egész estés filmjének morbid hangulatából, a Rare Exportsból is kiderült, amelyben a Mikulásról kiderül, hogy valójában gyerekeket eszik. A kifejezetten üdítő horror-komédia mérsékelt sikert aratott, ahhoz azonban éppen elég volt, hogy a rendező sztárokkal forgathasson: a Big Game: A nagyvad című akció-vígjátékban Samuel L. Jacksont nyerte meg a főszerepre, a gyenge film azonban akkorát bukott, hogy ihaj, így az alkotó visszazarándokolt hazájába, Finnországba, hogy azt tegye, amihez a legjobban ért: relatív alacsony költségvetésből, harsány, erőszakos és vicces másodvonalbeli alkotást készítsen – a Sisu pedig az eddigi rövid karrierjének az egyértelmű csúcsa.

A történet főszereplője egy katona, aki a második világháború utolsó évében visszavonul a frontról, Lappföldön, a semmi közepén tengeti a napjait, aranyat keres és talál is jó néhány vaskos rönköt. Amikor azonban a város felé venné az irányt, hogy eladja a nemesfémet, náci katonák megállítják, megtalálják nála a kincset és természetesen el akarják venni tőle – tudják jól, a háborút már aligha nyerik meg, bíróság elé fognak kerülni és sok reményre nem számíthatnak, az arany segítségével azonban elrepülhetnének jó messzire a számonkérés elől. Az öreg azonban nem adja a rönköket, inkább csáklyát állít a katonák fejébe, mire még több náci lódul a nyomába.

A főhős karakterét a Simo Häyhä nevű mesterlövész ihlette, aki a háború alatt a becslések szerint ötszáz szovjet katonával végzett, ezzel világrekordot állítva a ,,szakmájában".

Sisu Forrás: InterCom

De fontos kiemelni, csak inspirációs forrásról van szó, a Sisuban nem azonos a főszereplő és a történelmi személy neve sem, ráadásul nem is mesterlövészként, hanem szúró-vágó eszközökkel és minden egyébbel, ami a keze ügyébe kerül, végez az ellenfeleivel.

A karaktert egyébként lehetetlen részrehajlással vádolni: az egyik jelenetben, miután hét nácival végez, az egyik katona felhívja a parancsnokát tájékoztatásképpen, aki elmondja neki, hatalmas mázlijuk van, hogy még nem ölt meg mindenkit, mert korábban háromszáz szovjetet is lemészárolt.

Jalmari Helanderre valószínűleg nagy hatással volt a John Wick-széria, az ő hőse is lényegében elpusztíthatatlan és a legnagyobb túlerővel is könnyűszerrel végez. Akárcsak a történelmi hűség, ugyanúgy nem érdeklik a rendezőt a fizika törvényei sem, a finn hentes gránátokat hajigál a németekre, lehetetlen eltalálni akkor is, ha gépágyúval tüzelnek rá, de ha golyót kap, akkor John Rambo módjára egy pillanat alatt kiégeti és fertőtleníti a sebét, majd menetel tovább, a fináléban pedig még egy felszálló repülő oldalára is felkapaszkodik a csáklyájával.

Igazán élvezetes B-kategóriás filmet készíteni egyébként piszok nehéz feladat, még Robert Rodrigueznek is beletört a hentesbárdja a Machete esetében, hiszen bár jó néhány emlékezetes jelenetet tartogatott, a remek ötletei nem töltötték ki a játékidőt. De ugyanez elmondható mások mellett a Nicolas Cage főszereplésével készült Féktelen haragról, a Köpök a sírodra! újkori remake-jéről vagy a Holdra menekült nácikról szóló Iron Skyról.

Forrás: InterCom

Jalmari Helander ellenben nagyon ügyesen játszik a stílusokkal, a háborús filmek műfaja adott, de a magányos és – egyetlen jelenetet leszámítva – mindvégig néma karakter a westernhősöket idézi, aki épp úgy végez a németekkel, mint Michael Myers a Halloweenban vagy Jason a Péntek 13-ban, de már csak a rendkívül erőszakos gyilkolások miatt is rokonítható az alkotás a horrorokkal is. És ott van természetesen a humorfaktor, ami soha sem direkten jelenik meg, hanem a végtelen abszurditás teszi hihetetlenül viccessé a legkegyetlenebb képsorokat is. Dicséretes, hogy a rendező nem húzta túl a játékidőt, míg a stílusában rokonságban álló korábban említett John Wick 4. része közel háromórás volt – akárcsak a legtöbb kortárs blockbuster –, addig a Sisu stáblistával együtt cakompakk ennek éppen a fele. Így, amikor már a szürreális akciójelenetek elkezdenének kicsit fárasztóvá válni, már kapcsolódnak is fel a villanyok a moziteremben.

És nem szabad elmenni szó nélkül a főszerepet alakító Jorma Tommila mellett sem, aki bár már hatvannégy éves, a puszta tekintetével valószínűleg fele annyi idős sportolókat is képes lenne megfélemlíteni.

Sisu Forrás: InterCom

A Sisu egyébként furcsa érzéseket kelt bennünk: egyrészt drukkolunk a sikerének, hiszen nagyon megérdemli, másrészt az nem lenne szerencsés, ha olyannyira népszerűvé válna, hogy Jalmari Helander franchise-t kerekítene belőle, mert ebben a sztoriban, ebben az alapkoncepcióban ennyi van, ráadásul egy rendkívül tehetséges rendezőről van szó, kár lenne, ha a fél életművét egyetlen karakterre szánná – mint oly sok pályatársa –, amikor még számtalan hasonlóan élvezetes műfaji keveréket várnánk tőle. Az európai alkotók térképére mindenesetre végképp felkerült, és ha nem is Cannes-ban fogják harsogni a nevét, a B-filmek rajongói egész biztosan a szívükbe zárják a Sisuval és kíváncsian várják, mivel jelentkezik legközelebb.