Taxisofőr (1976)
Martin Scorsese klasszikusa, amelyben a Robert De Niro által alakított, poszttraumás stressz szindrómától szenvedő vietnami veterán a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, bevallottan Tarantino egyik kedvenc filmje.
A Taxisofőrt Tarantino nem csak azzal idézi meg, hogy Robert De Niro alakítja az ugyancsak idegileg labilis, piti bűnöző Louis Garát. Abban a jelenetben, amikor a "főgonosz", illegális fegyverkereskedő Ordell Robbie (Samuel L. Jackson) a házának nappalijában, a tévében épp különböző fegyvereket mutogat Garának visszaköszön a Taxisofőr hasonló jelenete, amikor Travis Bickle (De Niro) fegyvert vásárol egy motelszobában az Easy Andy nevű neppertől, aki büszkén teríti ki a portékáját az ágyra.
S persze a Taxisofőr megidézése teljesen helyénvalónak tűnik egy olyan filmben, amely szintén hemzseg a romlott emberektől, és amelynek főszereplője a Scorsese-film hőséhez hasonlóan a maga módján, nagyon is önös érdekből, de végeredményben tesz valamit a közjóért.
Sampon (1975)
Hal Ashby Sampon című szatirikus vígjátéka egy soviniszta, nőcsábász férfifodrász történetét meséli el, rávilágítva, mivé lett az 1960-as évek virággyermekeinek szexuális forradalma.
Ebben a filmben vagy egy sikamlós jelenet, amelyben Carrie Fisher hirtelen és elég szókimondó, már-már közönséges módon megkérdezi a főszerepet alakító Warren Beattyt, kíván-e vele szexuális kapcsolatba lépni. Mindezt egy konyhában.
És Robert De Niro és Bridget Fonda első közös, emlékezetes jelenete a Jackie Brown-ban ugyancsak egy konyhában játszódik, ahol a a "szöszi szörfös csaj" Melanie egy udvariaskodó beszélgetés közepén, megismétli a Sampon-ban elhangzó szavakat, hogy aztán egy 2 percet átugró éles vágás után ugyanott folytathassák a beszélgetést, ahol abbahagyták.
Mennydörgés (1977)
John Flynn 1977-es poszt-Vietnam akció-thrillere Quentin Tarantino egyik kedvenc filmje. Brutális és izgalmas alkotás, amelyben William Devane a vietnami háború veteránját alakítja, aki kegyetlen bosszúhadjáratra indul, amikor családját megölik egy otthoni rajtaütés alkalmával.
Tarantino annyira rajong a filmért, hogy az egyik (igaz, rövid életű) produkciós cégét is erről a filmről (Rolling Thunder Pictures), és ami a Jackie Brown-t illeti, a Del Amo Mall bevásárlóközpont egyik éttermi jelenetében Pam Grier az Acuña Boys fantázianevű (Tarantino által kreált) tex-mex étteremlánc papírpoharából iszik – a márkát Tarantino a Mennydörgés motorosbandája után nevezte el. S ha már éttermi jelenet: később Jackie Brown a Teriyaki Donut-nál szeretne enni, ennek a gyorséttermi láncnak a poharát és dobozát tartja a kezében Marsellus Wallace, mielőtt Butch elgázolná a Ponyvaregényben (utóbbi filmhez Samuel L. Jackson mocskos egysorosa – This is some repugnant sh*t – is köti a Jackie Brown-t, sőt ugyanezeket a szavakat a színész elismétli a Shaft című blaxploitation klasszikus 2000-es remake-jében is).
A bérgyilkos (1989)
John Woo mesterien kivitelezett hongkongi vérbalettje az akciófilmek egyik legnagyobb alkotása, s ha Tarantino már a Kutyaszorítóban esetében is a hongkongi zsánermozihoz fordult ihletért (Ringo Lam: Lángoló város, 1987), cseppet sem meglepő, hogy a Jackie Brown-ban is megidézi az ázsiai mozi egyik klasszikusát.
Woo A bérgyilkos című filmje egy olyan pénzért gyilkoló férfi története, aki elhatározza, elvállal még egy utolsó megbizatást, hogy annak díjából fizesse ki annak a fiatal nőnek a szemműtétjét, akit korábban egy eltévedt golyóval megvakított.
Tarantino úgy tiszteleg Woo filmje előtt, hogy abban a jelenetben, amelyben a fegyvernepper Robbie egykori cellatársának, Garának afféle virtuális fegyverbemutatót tart a nappalijában, azt ecseteli, hogy egy időben az összes vásárlója párosával akarta megvásárolni az általa kínált .45-ös kaliberű revolvereket, hogy pont úgy nézzenek ki, mint Chow Yun-Fat A bérgyilkosból. Ezzel a félmondattal máskülönben Tarantino az általa is előszeretettel alkalmazott (és részben az ázsiai akciófilmek, így Woo klasszikusa által is inspirált) szélsőséges erőszaklátvány divatját is kommentálta.
A vihar kapujában (1950)
S végül egy másik ázsiai film: Kuroszava Akira 1950-es, a világ filmművészetére elemi hatást gyakorló A vihar kapujában című filmje is megjelenik Tarantino mozijában.
A japán mester csavaros dramaturgiájú, az eseményeket több nézőpontból elmesélő, ezzel az igazság mérlegelését teljes egészében a nézőre bízó filmje (amelynek eredeti, japán címe után a hasonló történetvezetésű filmek esetében szokás Rashomon-narratívát emlegetni az esztéták körében) szinte minden Tarantino-filmben visszaköszön, amikor az eseményeket hasonlóan több nézőpontból mutatja meg, és meséli el újra.
De minden filmje közül a legszembetűnőbben a Jackie Brown-ban alkalmazza Kuroszava eljárását, amikor a bevásárlóközpontban levezényelt nagy fináléban több perpektívából, mindig egy kicsivel több és más információt adagolva meséli el a pénzzel teli reklámszatyor sorsát. Persze Tarantino célja nem a közönség összezavarása, sokkal inkább a minden részletre kiterjedő figyelem felkeltése: miután minden fontosabb szereplő perspektívájából megmutatta az eseményeket, a néző számára cseppnyi kétely sem marad, hogy a nagy átverést miként lehetett kivitelezni.