Leó, a 74 esztendős gyík egy osztályterem terráriumában él teknős barátjával és készül a tanévkezdésre, hogy megismerkedjen az új ötödikesekkel. Mikor megtudja, hogy életének alkonyán jár, eljátszik a szökés gondolatával, s a megfelelő alkalomra vár, mikor az egyik lurkó hazaviszi a hétvégére. A terv adott, ám hősünk rájön, hogy a gyerekeknek szükségük van rá.
Adam Sandler megosztó személyiség, rengetegen imádják a stílusát, míg mások az igénytelenség netovábbjának vélik. A Netflix már régóta foglalkoztatja a sztárt és a munkakapcsolat kifejezetten jót tett mindkét oldalnak. Ugyan volt pár mellényúlás, de a Csiszolatlan gyémánt, vagy a Mindent egy lapra remek darabnak bizonyultak, illetve a családi projektnek is betudható, Ne merészelj eljönni a bát micvámra sem sikerült rosszul. A Leó-ban Sandler szolgáltatja a címszereplő hangját, valamint íróként és producerként is részt vett a munkálatokban.
A rá jellemző infantilis, testnedveket sem sajnáló humor itt sem maradhat el, de természetesen megvannak a határok, elvégre nem egy felnőtt animációs műről van szó.
A felütés elsőre elcsépeltnek is hathatna, a sokadik állatos mesével, de hamar kiderül, hogy a felszín alatt ennél jóval több rejlik. A nyitó musical betét kissé furcsa és a visszatérő zenés elemek hajlamosak kizökkenteni a nézőt, ám érthető alkotói koncepcióról van szó, mely szerves részét képezi a történetmesélésnek. Az ötödikesek szuper tanára szülési szabadságra megy és egy mogorva, zsémbes helyettesítőt kapnak, aki rémálommá teszi a tanévet. A dolgok akkor kezdenek érdekessé válni, amikor az első diák hazaviszi Leót. Az állat felfedi, hogy tud beszélni és a tudtán kívül segít a problémák leküzdésében. Ez a tendencia ismétlődik hétről hétre, mindig más és más nehézséggel szembesülve.
Olyan témák kerülnek előtérbe, mint az elmúlással járó nyomás, hogy nyomot hagyjunk magunk után, a társadalomtól elvárt megfelelési kényszer, a túlféltő szülők kezelése és így tovább.
A film elsősorban a fiatalabbaknak szól, így ne várjunk mély analízist, ugyanakkor a botcsinálta pszichológussá váló gyík szuper tanácsokat ad, s egyben hat a kicsikre. Természetesen kell egy hazugság, mely konfliktust szít a felek közt és borítékolható, hogy borulni fog a bili, de Sandlerék ügyesen lavíroznak a sablonosság határán és kreatívan ügyelnek rá, hogy ne váljanak izzadtságszagúvá.
A konklúzió nem mond újat, de elévülhetetlen és fontos, hogy már fiatalkorban valaki rávilágítson arra, hogy a legtöbb probléma megoldható a megfelelő eszköztárral.
A zárás szívmelengető, minden elem a helyére kerül, és nemkülönben bravúr, hogy klasszikus értelemben vett antagonista nélkül sikerült érdemi téteket, valamint ellentéteket kreálni.
A Leó nem akarja megváltani a világot, sem látványban, sem tartalmilag nem túl innovatív, ám a kitűzött célt eléri és minőségi szórakozást garantál. Helyenként megbicsaklik, illetve a tempó is lehetne feszesebb, mégis vissza tud találni a helyes útra, tömve van szerethető figurákkal és a humora sem rossz. A legnagyobb erénye, hogy minden korosztály megtalálhatja benne a kedvére valót, így az egész család számára ideális kikapcsolódást nyújthat a film. Ki hitte volna, hogy Adam Sandler egy aggastyán gyíkként fog az életre tanítani, mi pedig hálásak leszünk neki ezért.