Agyevő szörny tanít tiszteletre a Joko Anwar rémálmai és ábrándjaiban

Joko Anwar rémálmai és ábrándjai
Joko Anwar rémálmai és ábrándjai
Vágólapra másolva!
Az első tíz legnézettebb sorozat között szerepel a Netflixen Joko Anwar rémálmai és ábrándjai című hét epizódból álló Indonéz alkotás, amely egyrészről egy igényesen elkészített horrorfilm, másrészről pedig ősi tanmese az egymás iránti elköteleződésről és szeretetről, a család összetartó erejéről és a felmenők tiszteletéről, valamint az erkölcsi törvények betartásának fontosságáról.
Vágólapra másolva!

Az indonéz mítoszok és népmesék világát is megidézi a Joko Anwar rémálmai és ábrándjai című film, amely hét tanulságokban gazdag történetet mesél el. Bár az alkotók kicsit sem fogták vissza magukat, amikor a horrorfilm eszköztárához nyúltak, több műfaj stílusjegyei is megjelennek az epizódokban. Látunk drámát és thrillert, sőt még science fiction filmet is, de ami bennük közös az az, hogy mindben megtalálható a horror filmes eszköztár. Arról már nem is beszélve, hogy több filmes utalás is visszaköszön a különböző epizódokban, az egyikben konkrétan azt a jelenetet látjuk viszont, amelyben Harold Lloyd lóg egy órán.

Joko Anwar rémálmai és ábrándjai
Joko Anwar rémálmai és ábrándjai
Fotó: Netflix

Joko Anwar rémálmai és ábrándjai olyan horrorfilm, amelyben a démonokat kell legyőzni

Persze nem kell sok idő, hogy a néző rájöjjön arra, hogy démonokról van itt szó, és akik találkoznak ezekkel a démonokkal, azok a démonvadászok. A film érdekessége, hogy ezekben a filmekben nem úgy zajlik a démonvadászat, mint egy átlagos horrorfilmben, hanem úgy, hogy a hősöknek meg kell érteniük fontos erkölcsi törvényeket. Ilyen például az egyik részben az, hogy a felnőtt gyerekeknek gondoskodniuk kell idős szüleikről. Ebben a tanmesében azok, akik idősek otthonába adják idős szüleiket pedig lenne módjuk gondoskodni róluk, úgy járnak, hogy egy agyelszívó pókszerű kinézetű szörny, illetve egészen pontosan démon a lelketlen felnőtt gyerekek agyának és életerejének elszívásával megfiatalítja az idősek otthonába adott szülőt.

Egy másik történet pedig a feltétel nélküli szülői szeretet hatalmáról szól. Ebben egy olyan gyereket fogad örökbe egy nagyon nagy szegénységben élő pár, aki időről időre kisebb vagy nagyobb összegekkel ajándékozza meg azokat, akik őt örökbe fogadják. Az örökbefogadás során elhangzik, hogy cserébe csak annyit kell tenni, hogy feltétel nélkül szeretni kell őt. Akik viszont erre nem képesek, azok meghalnak. A film kétféle szülői magatartást mutat be, az egyik az a szeretet, amely feltétel nélkül képes szeretni, és ez nem azt jelenti, hogy nem kell nevelni a gyereket, a másik szülői szeretet viszont az, amelyik akkor ad, ha a gyerektől vissza is kap valamit. Esetünkben egyre nagyobb pénzbeli jutalmat.

Joko Anwar rémálmai és ábrándjai
Joko Anwar rémálmai és ábrándjai
Fotó: Netflix

Ez az epizód talán a legérdekesebb abban a tekintetben, hogy a modern ember legnagyobb problémáját veszi górcső alá. Mégpedig azt, hogy a modern ember önző lett. Így a szeretete is önző, az önző szeretet pedig képtelen maga körül fényt és lángot teremteni, az önző szeretet csak pusztulást és bajt hoz. Ezt a film nagyon plasztikusan mutatja be. Aztán szó van a sorozatban arról is, hogy mi lesz azzal, aki lop, és azt a különös kérdésfelvetést is megkapjuk, hogy aki ír, az milyen mélyebb tudásból tud meríteni. Az egyik legmegrázóbb történet az, amikor egy család férfi tagja időhurokba keveredik és eltűnik a család életéből. Évekkel később, mikor rátalálnak, egy olyan erkölcsi kérdést vetnek fel a film alkotói, hogy kell-e segíteni neki, van-e megbocsátás, vagy másként, a tékozló fiú története az elveszett családapa történetével hozható-e párhuzamba.

De van olyan rész is, amelyikben a hit és a hitetlenség kérdését vizsgálják az alkotók. Érdekes, hogy sok horrorfilmben megjelenik ez a kérdés, itt, az egyik epizódban konkrétan lefotóz a szereplő egy angyalt. A konfliktus helyzetet az adja, hogy a falu, ahol lakik, hisz-e neki. Bár a hithez nem kellenek konkrét bizonyítékok, de látjuk, hogy akinek a lelke nem képes befogadni a jót, annak egy fotó aztán tényleg nem jelent semmit. A hét epizód egységes képi világa és a természetes színészi játékok hamar bevonzzák a sorozatba a nézőt, és bár eleinte úgy tűnik, hogy a különböző történeteknek nincsen köze egymáshoz, a szálak azért csak összeérnek, és egy igazi horrorfilmbe illő fináléval zárják az alkotók a történetet.
Sommásan: 7/10

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!