Vágólapra másolva!
Négy nappal ezelőtt még azt írta a Bors, hogy Andy Vajna egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy részt vegyen az idei Oscar-gálán, de ma a Magyar Nemzeti Filmalap közleményben tudatta, hogy a 71 éves filmügyi kormánybiztos és a szervezet vezérigazgatója, Havas Ágnes is ott lesz a február 28-i díjkiosztón Los Angelesben. A két filmes szakember a Saul fia jelölése miatt utazik ki a rendezvényre, ugyanis harmincöt évvel a Mephisto győzelme után ismét Oscart nyerhet egy magyar film. A kormánybiztossal tart a felesége, Vajna Tímea is, aki már kiválasztotta a ruhát, amit a jeles eseményen fog viselni. Andy Vajna, Nemes Jeles László és Vajna Tímea a Saul fia cannes-i díszbemutatójánForrás: missuniversehungary.humiddleoff644483 Havas Ágnes és Andy Vajna több, az Oscar-díjhoz kapcsolódó eseményre is elmennek. Többek között Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete által, a Saul fia Oscar-jelölésének tiszteletére rendezett fogadásán is ott lesznek február 25-én. Két nappal később a Magyarok Hollywoodban elnevezésű rendezvényen koccintanak majd csupa befolyásos és híres emberrel. Az eseményen többek közt részt vesz Michael Barker és Tom Bernard, a Sony Pictures Classics alapítói, Gene Simmons, a Kiss együttes énekese, felesége, Shannon Tweed Simmons színész és modell, Tim Dekay színész, producer, Csupó Gábor animációs rendező, producer, Gazdag Gyula filmrendező, forgatókönyvíró és Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete. Vajna Tímea a Saul fia stábjával a 2016-os Golden Globe-díjkiosztónForrás: Vajna Tímeamiddleon1172879 Legutóbb a Saul fia operatőre, Erdély Mátyás kapott díjat, az Amerikai Operatőrök Szövetségének Spotlight kategóriájában győzedelmeskedett Adam Arkapaw-val, a Macbeth operatőrével egyetemben. Emellett Zányi Tamást, a Saul fia hangmérnökét jelölték a mozifilmek hangvágóit elismerő Golden Reel díjra, ezt február 27-én adják át. Nemes Jeles László alkotása az Amerikai Filmakadémia díja mellett a független filmeket díjazó Independent Spirit Awards esélyese is a legjobb külföldi film kategóriájában, az elismerést február 27-én, egy nappal az Oscar-gála előtt adják át.
Vágólapra másolva!