Embercsempészek nyerték a Sundance-t

Vágólapra másolva!
Szombat este kiosztották a Sundance filmfesztivál díjait: az elsőfilmes Courtney Hunt kapta a zsűri nagydíját Frozen River című alkotásáért. A Melissa Leo és Misty Upham főszereplésével készült dráma a New York állam és Quebec közt levő "embercsempész-zónában" játszódik, és két nehéz anyagi körülmények közt élő nőről szól, akik némi pluszkereset reményben a befagyott St. Lawrence folyón keresztül illegális bevándorlókat csempésznek Kanadából az Egyesült Államokba. A díjkiosztón a rendezőnő elmondta, hogy négy évbe telt, mire megvalósíthatta filmtervét, és külön köszönetet mondott Leónak, hogy mindvégig kitartott a projekt mellett.Jelenet a The Wackness című filmbőlA dokumentumfilmes kategóriában Tia Lessin és Carl Deal Trouble the Water című filmje nyerte a zsűri nagydíját, amely a Katrina hurrikán pusztításának következményeit vizsgálja egy New Orleans-ban maradó család történetén keresztül. A nemzetközi szekcióban a svéd King of Ping Pong lett a legjobb dráma, amely egy tizenhat éves, népszerűtlen, zűrös családi hátterű srácról szól, aki a pingpongból merít sikerélményt. A nemzetközi szekció legjobb dokumentumfilmje a Man on Wire lett, amely egy Philippe Petit nevű francia légtornászról szól, a fesztivál drámai közönségdíját pedig Jonathan Levine második filmje, a The Wackness nyerte, amely egy tizenéves srác (Josh Peck) és pszichiátere (Ben Kingsley) rendhagyó barátságát meséli el.
Vágólapra másolva!