Meggörbül a tér, annyira vagány

J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy felszínes, gyakran zűrzavaros, ugyanakkor humoros, és elképesztően látványos kalandfilmet rendezett. Vannak benne hibák, de ezek most minket nem zavartak, mivel két órára űrhajó-makettel visítva rohangáló gyereket csinált belőlünk a film.

Csak elvétve lehetett tapasztalni olyan fokú őszinteséget és magabiztosságot az utóbbi évek látványfilmjeinek mezőnyében, mint amellyel a Sötétségben - Star Trek viszonyul a nézőjéhez. Már rögtön a nyitó akciójelenetben szinte az összes lapját kiteríti, és a rendelkezésére álló audiovizuális csinnadratta teljes spektrumát bevetve próbál elvarázsolni. Kirk kapitány (Chris Pine) és néhány embere egy piros bambuszdzsungelben menekülnek a bennszülöttek elől, kicsivel arrébb pedig Spock (Zachary Quinto) ereszkedik le egy kitörni készülő vulkán kráterébe, hogy élete kockáztatásával megmentse a bolygó primitív civilizációját a kihalástól. Már az első tíz percben, nem egyszer, és nem is kétszer menekülnek meg csodával határos módon a film főszereplői, azonban nincs idő arról elmélkedni, hogy ekkora szerencse a távoli jövőben sem létezhet.

Sötétségben - Star Trek | Chris Pine és Zachary Quinto

A Sötétségben - Star Trek szinte teljes játékideje alatt olyan irgalmatlan tempót diktál, hogy esélyünk sincs a látvány befogadásán kívül mással foglalkozni. A villogó, soha meg nem nyugvó képsorok akkora intenzitással vezetnek át minket a jövő mesevilágába, hogy még az olyan egyébként jogos nézői elvárásokat is képesek elnyomni, mint a történet, illetve az egyes események követhetősége. Ez a film elsősorban, és sokszor kizárólagosan a látványról szól, és e téren olyannyira kimagasló minőséget nyújt, hogy szinte lehetetlenség nem a hatása alá kerülni.

J.J. Abrams új életet lehelt a Star Trek-sorozatba a 2009-as reboottal. Egyik legfontosabb változtatása a tempó felpörgetése, az akció középpontba helyezése volt. Szerencsére azért a karakterekről sem feledkezett meg, és a Kirk-Spock páros nehezen induló barátságának a bemutatása is elégséges időt kapott ahhoz, hogy ne csak átvezető jeleneteknek tűnjenek kettejük verbális ütésváltásai. Kirk testesíti meg az ösztönei uralta embert, míg Spock mindig logikusan levezeti, hogy miért is esztelenség, amit a barátja épp tenni készül. Lehet akár tucatnyi látványos űrbéli ütközet is a filmben, ha a párosuk nem működik, akkor a Star Trek a lényegét veszíti el.

Sötétségben - Star Trek

Ebben az epizódban Abrams ügyesen épített az előzőben látott konfliktusokra, és ugyanúgy többször alkalmat adott arra, hogy szavak és tettek szintjén is megütközzön egymással Kirk és Spock drámaian eltérő világlátása. Már rögtön a legelején összekülönböznek azon, hogy mi fontosabb: a Csillagflotta szabályzatának a követése, vagy egy ember megmentése. Kirk - a szabályzatot megszegve - egy egész civilizáció fejlődését írta át azzal, hogy elrepült a bennszülöttek feje felett az Enterprise-zal, viszont csak így tudta kimenteni Spockot a lávatengerből. A legizgalmasabb ezekben a párbeszédekben, hogy legtöbbször, különböző nézőpontokból szemlélve, de mindkettőjüknek igaza van. A Sötétségben - Star Trek egyik fő erénye a csillagközi száguldozás élményének hatásos érzékeltetése, de emellett még pont annyit kapunk Kirkből és Spockból, hogy ne kezdjen a film túlontúl is egy videojátékra hasonlítani.

Sajnálatos módon, amikor nagy ritkán hangulatot vált a film, lelassít, és az érzelmeket kidomborítva próbálja bemutatni bemutatni Kirk és Spock barátságát, rögtön kudarcot vall. Egy üvegfalon keresztül kommunikál egymással a két főszereplő, a tragédia közeledtével nagy vallomások hangzanak el, könnycseppek gördülnek, kezd egyre inkább szappanoperába illővé válni a jelenet, de csak nem akar abbamaradni. Ezen többen nevetni kezdtek a mozi nézőterén, bár kifelé menet kisírt szemeket is láttunk.

Sötétségben - Star Trek | Zoe Saldana

Az Enterprise legénységének többi tagja szerencsére már nem kap ehhez hasonló lehetőséget, hogy felvillanthassák érző emberi oldaluk. Scotty (Simon Pegg) és Sulu (John Cho) nyomogatják a gombokat, Bones (Karl Urban) dörmög, és néha nyakatekert közmondásokat, szólásokat ereget, Uhura (Zoe Saldana) pedig továbbra is képtelen szétválasztani a magánéletét és a munkáját. Szóval mindenki csinálja azt tovább, amiért megszerettük őt az előző részben.

Egyetlen új taggal bővült a legénység, de Carolnak (Alice Eve) azon kívül, hogy jól néz ki, valódi szerepe nincs a filmben. Legfontosabb momentuma az, hogy ruhacsere közben megdermed egy másodpercre, és szexi fekete alsóneműt villant. Ezen kívül még néhány sokatmondó összenézés történik közte és Kirk között, hogy tudjuk, lesz itt még romantika a későbbi epizódokban.

Sötétségben - Star Trek | Alice Eve

Az új főgonosz viszont lényegesen emlékezetesebbre sikerült, mint az előző rész szánnivaló idegroncsként viselkedő, időutazó földönkívülije. Benedict Cumberbatch ihletett választásnak bizonyult a háborús bűnökért elítélt csillagflotta-kapitány szerepére, hiszen nem csupán akkor félelmet keltő az alakja, amikor szuperemberként mészárol le több osztagnyi klingon harcost, hanem akkor is, amikor nem csinál semmit, csak áll rezzenéstelen arccal egy londoni utcán, vagy ül az Enterprise üvegfalú cellájában. A legemlékezetesebb főgonoszok védjegye ez, miután beindította az események láncolatát, már nem is kell mást tennie, csak megvárnia, hogy minden az ő szájíze szerint alakuljon.

A Sötétségben - Star Trek tulajdonképpen John Harrison (Benedict Cumberbatch) elfogásának a története, aki miután terrorcselekményeket hajtott végre Londonban, egy klingon bolygó lakatlan szektorában húzza meg magát. Ennél részletesebben azonban nincs értelme ismertetni a sztorit, hiszen ahogy haladunk előre a filmben, úgy lesz egyre nehezebben követhető a cselekmény. A valódi élményt az akciók szemkápráztató változatossága adja: egyik percben egy klingon romvárosban bonyolódnak tűzharcba a szereplők, máskor ágyúgolyóként lövik ki Kirket és Harrisont, hogy az űrtörmelék között lavírozva repüljenek át az ellenséges űrhajó fedélzetére.

Sötétségben - Star Trek | Benedict Cumberbatch és Karl Urban

Az egymástól sokszor kimondhatatlan távolságra lévő helyszínek között is olyan magától értetődő természetességgel vált sokszor a film, mintha csak a szomszéd terembe gyalogolnának át a szereplők. Tesztelni kell egy torpedót? A következő pillanatban már egy kisbolygó felszínén landol Carol és Bones, hogy felmérjék a fegyver erejét. Le kell valamit ellenőrizni a Naprendszerben? Kirk a világűr másik végéből azonnal hívja telefonon Scottyt, aki épp egy San Franciscó-i bárban alkoholizál, de némi rábeszéléssel máris repül a Jupiter egyik holdja felé. Becsapós a cím, nincs ebben a filmben sötétség, csak sok-sok lenyügüző könnyedséggel tálalt kaland.

Hibák, hiányosságok persze vannak: olyan hirtelen ér véget Harrison bosszúhadjárata, mintha ollóval vágták volna el, hiába vetődnek fel olyan komoly témák, mint terrorizmus, önbíráskodás vagy génmanipuláció, a régi Star Trek-rajongók bánatára valódi mélység most sincsen, a történet már egy hét múlva is csupán szilánkokban marad fenn az ember emlékezetében. De ezek egyike sem baj most, mert a Sötétségben - Star Trek képes a világ legvagányabb időtöltéseként bemutatni a világűrben való kalandozást.