Az oszláriak és a tiszapalkonyaiak attól félnek, hogy az M3-as sztráda megépítése után a Tiszaújvárosba irányuló közúti forgalom nem Polgár felől, hanem a két aprócska falun keresztül megy majd az autópálya felé, s a kamionosok többsége megspórolja majd a 26 kilométeres kerülőutat, amit a polgári kitérő jelent.
A forgalom nagyságát szemlélteti, hogy egyedül a tiszaújvárosi TVK-ba évi 80 ezer kamion érkezik. Seres Lajos oszlári és Kiss Lajosné tiszapalkonyai polgármester elképzelhetetlennek tartja, hogy a mindössze hat méter széles főutcán naponta kamionok százai gördüljenek át. A meglévő út alkalmatlan az óriási teherautó-forgalom átvezetésére - hangsúlyozta a két polgármester. Az Oszlárt és Tiszapalkonyát elkerülő csupán négy kilométeres út tervei készen állnak, megépítését azonban nemcsak a pénzhiány, hanem a politikai csatározások is hátráltatják.
Tiszaújvárosban úgy tudják, egy befolyásos kormánypárti polgármester érte el, hogy a Polgárt elkerülő szakasz valósuljon meg az újvárosi helyett. Tiszaújvárost viszont szabaddemokrata polgármester irányítja, s Farkas Zoltán eddig hiába lobbizott az elkerülő út kialakításáért, érveit lesöpörték az asztalról. Legutóbb levélben kérte a közlekedési minisztertől az Oszlárt és Tiszapalkonyát elkerülő nyomvonal mielőbbi megépítését. Kovács Tibor, az MSZP megyei képviselőcsoportjának vezetője, országgyűlési képviselő szerint félretájékoztatják a helybélieket. Sokáig azt sem lehetett tudni, mondja, hogy hová kell fordulni, hiszen az illetékesek - a közlekedési tárca és a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. - egymásra mutogattak. A politikus azt sem érti, miért taksálták a közlekedési minisztériumban az elkerülő út költségeit 3 milliárdra, holott szerinte az alig kerülne többe egymilliárdnál.
Steinerné Vasvári Éva helybéli fideszes országgyűlési képviselő ezzel szemben több mint kétmilliárdra becsüli a beruházás költségét, a különbséget az út menti területek kisajátításával magyarázza. A képviselő asszony tud olyan ígéretről, hogy forgalomszabályozással megoldják majd a két falu gondját, s nem engedik be oda a teherautókat. A polgári kerülő nem jelent kitérőt - állítja. A fővárostól Tiszaújvárosig ugyanis ezzel a kerülővel ugyanakkora távolságot kell megtenni, mint most, de sztrádán, tehát jobb körülmények között.
Varga István, a TVK Rt. beruházási és beszerzési igazgatója elmondta, a vállalatnál újabb jelentős beruházásra készülnek, tehát a forgalom egyértelmű növekedésével számolnak. Fontosnak tartaná, hogy a TVK-ba szállító kamionoknak ne kelljen Polgárt megkerülniük, ha az autópályán akarnak Tiszaújvárosba eljutni. A cég tulajdonosai később döntenek arról, hozzájárulnak-e anyagilag az elkerülő út megépítéséhez.
Hegedűs György, a tiszaújvárosi Inveszt Rt. - az önkormányzat vagyonkezelő vállalata - vezérigazgatója pedig évek óta sorolja a szakmai érveket. A hivatalos szervek azonban - állítja - lényegében "labdáznak" e témával. Pedig a Tisza-parti város már megkönnyítette a továbblépést, önkormányzati forrásból százmillió forintot áldozott az ipari park bejárati, és a 35. számú főközlekedési út csomópontjának kiépítésére.
Annyi bizonyos, hogy az NA Rt. nem tudja a problémát megoldani - hiszen nem autópálya-építésről van szó -, azt előbb politikai szinten kell rendezni. A közlekedési tárca egy képviselője pedig név nélkül ugyan, de megerősítette: már foglalkoznak a kérdéssel. A helyi érdekeket szerinte sem lehet figyelmen kívül hagyni. Addig, amíg a sztráda a helyszínre ér, van idő dönteni és bizonyos módosításokat elvégezni.
Iván Gizella
(Magyar Hírlap)