Vágólapra másolva!
Közel négy százalékkal rosszabb teljesítményt mért a magyarországi nyugdíjpénztárak esetében az uniós országjelentés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által korábban publikált reálhozamnál. A PSZÁF szerint a különbséget az eltérő számítási módok okozzák.
Vágólapra másolva!

Közel 4 százalékponttal nagyobb negatív reálhozamot közölt a magyarországi nyugdíjpénztárak tavalyi teljesítményeként az Európai Unió tavalyi, Magyarországról szóló jelentése a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet által számított rátánál. A dokumentum magyar, illetve angol nyelvű változatában ugyanis a kasszák tavalyi teljesítményeként átlagosan mínusz 5,6 százalékos reálhozamot közölt. A jelentés készítői ennek okaként a nemzetközi befektetési klímát és az általában konzervatív befektetői magatartást jelölik meg, hozzátéve, hogy a konszolidáció fázisába lépett új kötelező nyugdíjalapok sikere képezi a tőkepiaci szektor fejlődésének gerincét.

Ezzel szemben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ezzel kapcsolatos jelentésében ennél 3,77 százalékkal kevesebb, mindössze mínusz 1,83 százalékos hozamráta szerepel. Az eltérést a különböző hozamráta-számítás okozza - mondta a Magyar Hírlapnak Gulácsi Ferenc, a PSZÁF szóvivője. Mint mondta, a jogszabályban nincs egzakt, általánosan előírt hozamráta-számítási módszer, így nem kizárt, hogy mindkét adat helytálló. A PSZÁF által számított és a jelentésükben közzétett hozamráta a magánpénztárak fedezeti tartalékon számított reálhozamát mutatja.

Gulácsi szerint nem pontos a jelentés azon megfogalmazása, amely a negatív teljesítmény okaként a konzervatív befektetési politikát jelöli meg. A magánpénztári szektor beindulása óta változott a pénztárak befektetési politikája, s így a portfólióban a részvények súlya növekedett. Mint mondta, a nyugdíjpénztárak vagyonuk zömét állampapírokba, kisebb részét részvényekbe fektethetik a törvény alapján. Nemcsak a részvények súlya változott, de egyes pénztárak a hazai papírokat külföldi részvényekkel cserélték fel az elmúlt időszakban. Hozzátette: a tavalyi évben gyengélkedő magyar tőzsde követi a nemzetközi trendeket, s emiatt a nemzetközi összefüggéseket is figyelembe kell venni a magyar pénzpiac megítélésénél.

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

PSZÁF

Nyugdíj
(az Üzleti Negyed rovata)