A meghirdetést követően mindössze négy napja volt minden magyar vállalatnak, hogy 250 ezer forint plusz áfáért vásárolhasson az orosz államadósság egyik, 70-90 millió dollárra becsült pakettjének lebontására vonatkozó pályázati anyagból, s beadja dolgozatát. A Magyar Hírlap információi szerint ezt eddig csak kevesen tették meg, nagyrészt olyan cégek, melyek kitűnő moszkvai kapcsolatokkal rendelkeznek, s már a Horn-kormány idejében is részt vettek hasonló ügyletekben.

Az ÁPV Rt. kedden jelentette meg az orosz államadósság lebontására vonatkozó hirdetményét. A Pénzügyminisztérium szóvivője a gyors eljárást az adósságkérdés mihamarabbi lezárásával indokolta.

A lap információi szerint legalább 70-90 millió dollárnyi, eddig még kitöltetlen keretszerződésből vásárolhatnak majd a mostani tender győztesei. Decemberben ugyanis már új magyar-orosz adósság megállapodás születik, amelyben valószínűleg az orosz fél által is szorgalmazott állami szintű üzletek dominálnak majd. A kis cégeknek ez volt az utolsó lehetőségük, hogy profitáljanak az adósságüzletből.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Készpénzben is törlesztene Oroszország
(2002. november 5.)

2002. november 15. 07:15