Fejlesztik a Széchenyi-kártyát

Vágólapra másolva!
A már jóváhagyott kamattámogatás mértéke 3 százalékról 5 százalékra emelkedik a Széchenyi-kártya segítségével felvett hitelek esetében - közölte a szerdai kormányülés után Gál J. Zoltán kormányszóvivő A kabinet döntött arról is, hogy a posta pályázhat a Defend eszközei egy részének megvásárlására.
Vágólapra másolva!

A kormány döntése értelmében jövőre a hitelfelvevők részére egységesen 3 százalék lesz a támogatás, változatlan garanciadíj mellett, és július elsejétől bevezetik - az eddigi 1 millió forintos hitelkeret mellett - a 2, 3, 4 és 5 millió forintos Széchenyi-kártyát - jelentette be a szóvivő.

Kik olvasnak üzleti híreket?/uzletinegyed/kerdoiv/index.htmlÖn tudja a választ!Vállalkozáshttp://www.origo.hu/uzletinegyed/vallalkozasAz Üzleti Negyed rovata

Gál J. Zoltán beszámolt arról is, hogy a Magyar Posta Rt. (MP) is tehet ajánlatot azoknak a postai értékszállításhoz, pénz- és értékfeldolgozáshoz szükséges eszközöknek a megvásárlására, amelyek a végelszámolás alatt álló Defend Security Kft. tulajdonában vannak.A kormányülésen felhatalmazták László Csaba pénzügyminisztert arra, hogy ennek kapcsán az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságánál kezdeményezze a posta idei évi üzleti tervének módosítását.

A szóvivő közölte: amennyiben ezek az eszközök a posta tulajdonába kerülnek, a Defend evvel foglalkozó dolgozóit a lehető legnagyobb számban átvenné a társaság. A kormány ugyanakkor döntött arról is, hogy a postának az év végéig értékesítenie kell a megvásárolt eszközökkel végzett pénz- és értékszállítási, valamint pénz- és értékfeldolgozási tevékenységét.