Nő a tőkekiáramlás Oroszországból

Vágólapra másolva!
A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerint a második félévben nő a tőkekiáramlás Oroszországból, amely azonban továbbra is képes lesz fizetni adósságait. Az idei első félévben még nettó tőkebeáramlás volt, de a trend megfordult a harmadik negyedévben.
Vágólapra másolva!

Jonathan Schiffer, a Moody's elemzője szerint megalapozott azt feltételezni, hogy a második félévben nő a tőkekiáramlás, ami egyes becslések 13, 14 vagy 15 milliárd dollárra tesznek. Az idei első félévben nettó tőkebeáramlás volt, de a trend megfordult a harmadik negyedévben, amikor 7,7 milliárd dollár nettó tőkekiáramlást jegyeztek fel azután, hogy júliusban letartóztatták a Jukosz olajcég egyik fő részvényesét, Platon Lebegyevet.

Többen tartanak attól, hogy a tőkekiáramlás tovább nő azután, hogy a múlt hónapban letartóztatták Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz vezérigazgatóját (aki azóta lemondott posztjáról), ami egyes elemzők szerint annak a jele, hogy a Kreml keményebben kívánja markában tartani a magánszektort.

Schiffer azonban rámutatott: még ha éves szinten a tőkekiáramlás eléri is a 15 milliárd dollárt, ez még mindig jóval elmarad az elmúlt évekhez képest és nem teszi kérdésessé Oroszország adósi fizetőképességét. Az orosz jegybank első elnökhelyettese hétfőn azt mondta, hogy várakozása szerint idén a nettó magántőke kiáramlás 7,0-8,5 milliárd dollár lesz, ebből 3,0-4,5 milliárd a negyedik negyedévben. Tavaly a magánpénzalapokból 8,2 milliárd dollár hagyta el Oroszországot.