Stabil maradt a forint

Vágólapra másolva!
Péntek délután egy euróval 262,50/60 forint között kereskedtek a bankközi devizapiacon, ami azt jelenti, hogy a forint 7,02 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán. Csütörtökön a forint pozíciója ennél 12 bázisponttal volt erősebb, az eurót pedig néhány fillérrel olcsóbban, 262,10/30 forinton jegyezték.
Vágólapra másolva!

A kereskedők nyugodt kereskedésről számoltak be, nem váltott ki izgalmat a vártnál magasabb októberi fizetési mérleg hiány sem. Az adat megjelenését követően ugyan 263,10 forintra emelkedett az euró forinttal szembeni jegyzése, rövid idő múlva azonban ismét 263 forint alatt jegyezték a közös valutát.

Az árfolyamok szűk sávban ingadoztak: az euróval 262,50-263,10 forint között kereskedtek, a forint 6,82 és 7,03 százalék között ingadozott.

A piacon a Monetáris Tanács hétfői üléséig nem számítanak lényeges forgalomra és árfolyamváltozásra sem. Az év vége közeledtével a külföldi befektetők aktivitása is érezhetően csökken, s a kamatcsökkentési várakozások miatt pedig fokozódik az óvatosság is - mondják a kereskedők.

Az euró 1,2250 dollárra erősödött a nemzetközi piacokon. A tendenciát követve Budapesten is kéthavi mélypontjára süllyedt a dollár, amelyet délután 214,80/215.00 forinton jegyeztek. Csütörtökön délután 215,30/70 forinton állt az amerikai valuta kurzusa.

A forintpiacon 11,50/60 százalékon születtek overnight üzletek, lényegében az előző napi szinteken. A hosszabb lejáratokon alacsony forgalomban mindössze néhány bázisponttal csökkentek a kamatok a csütörtöki szintről. Az állampapírpiacon főleg eladási üzletek születtek, ám ezek sem összegüket, sem számosságukat tekintve nem voltak jelentősek.