Jelentős dollárgyengülés a nemzetközi piacokon

Vágólapra másolva!
Jelentősen gyengül az amerikai dollár a nemzetközi devizapiacokon, a pénteken közzétett és a vártnál gyengébb foglalkoztatottsági adatra. A Columbus Day miatt hétfőn zárva tartanak az amerikai piacok, ezért pénteken sokan zárták dollárpozícióikat a tengerentúlon is.
Vágólapra másolva!

Egy euró 1,2406 dollárt ért a nemzetközi jegyzésben pénteken, a csütörtöki 1,23-as szinthez képest. Budapesten, a bankközi devizapiacon pénteken délután ismét 199 forint alá gyengült az amerikai fizetőeszköz árfolyama: a 198,60/198,80 forintos jegyzés csaknem egy forintos gyengülés a 199,75/199,85 forintos előző napi kurzushoz képest.

Hajszálnyi forintgyengülés az euróval szemben

A forint 12,86 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 9 bázisponttal gyengébben a csütörtöki záró helyzeténél. Az euróval péntek délután 246,00/10 forinton kereskedtek a bankközi devizapiacon, 30-40 fillérrel erősebben a csütörtöki záró kurzusnál.

Gyurcsány gyengítené a forintot/uzletinegyed/befektetes/20041006gyurcsany.html

Az euró a 245,80 és 246,20 forint közötti szűk sávból napok óta alig tud kitörni, a bankközi piac sorra hagyja figyelmen kívül a gazdasági mutatókat, pénteken a vártnál rosszabb augusztusi külkereskedelmi mérleg sem hatott az árfolyamok alakulására, a csütörtökön megjelent szintén vártnál rosszabb ipari termelési adat után.

A jövő kedden megjelenő fogyasztói árindex talán kibillenti valamelyik irányba az euró kurzusát, de lényeges változást a Monetáris Tanács október 18-i kamatdöntő ülése előtt nem vár a piac - mondták a kereskedők.