Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Többet vár a tőzsdétől a piac

Vágólapra másolva!
Az úgynevezett hét nagyból (Mol, OTP, Matáv, Richter, Egis, BorsodChem, FHB) ötre egyértelműen pozitívak az elemzők várakozásai. A piac a gyorsjelentések után átértékelte a tőzsde idei teljesítményére vonatkozó várakozásait. Tavaly év végén még 17 500 pontot prognosztizáltak, míg most már inkább 18-19 ezer pont közé várják a mutatót idén.
Vágólapra másolva!

Mol

A társaság üzemi szinten 129 százalékos növekedéssel 59,5 milliárd forint profitot realizált, ami 3 százalékkal haladja meg az elemzői várakozásokat. A negyedik negyedéves nyereség 22 százalékkal haladta meg a Reuters 11 elemző várakozása alapján készített konszenzusát. A Mol mérleg szerinti eredménye 4 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, 55,16 milliárd forint volt.

Matáv

A várakozásoknak szinte teljesen megfelelő teljesítményt mutatott a Matáv a negyedik negyedévben. A csoport tavalyi nettó eredménye 34,64 milliárd forint volt, ami közel 40 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 57,48 milliárd forintnál. Növekedés a mobil és internetes szegmensben volt, az Axelero és a T-Mobile megőrizte vezető piaci részesedését.

OTP

A legnagyobb hazai bank ezúttal is rácáfolt az óvatoskodókra: a konszenzusos elemzői eredményvárakozást több mint 20 százalékkal teljesítette túl. A cégcsoport nyeresége 68,1 százalékkal nőtt egy év alatt. A pénzintézet a második legnagyobb román bank megvásárlását tervezi.

Richter

A Richter negyedik negyedéves nyereségét jelentős mértékben befolyásolták egyedi tételek. A társaság árbevétele minimálisan tért el a várakozásoktól, az üzemi profit 6,6 százalékkal haladta meg a várakozásokat, míg a nettó eredmény 9 százalékkal elmaradt a várakozásoktól.

BorsodChem

A BorsodChem Rt. 17,19 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, szemben az előző évi 6,37 milliárd forintos profittal. A társaság negyedik negyedévi nyeresége az elemzők által várt 4,3 milliárd forint körül alakult

Egis

A várakozásokat messze felülmúlta az Egis eredménye. A társaság árbevétele 19,8 milliárd forint lett, amely 38 százalékos árbevétel-növekedésnek felel meg. Ezen belül a belföldi értékesítés 34 százalékkal, az exportértékesítés dollárban számítva 62 százalékkal, az orosz piacra szállított export pedig 92 százalékkal nőtt.

FHB

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank történetének legeredményesebb évét zárta: 7,044 milliárd forintos adózott eredményt ért el, 3,018 milliárd forinttal haladva meg az egy évvel korábbit.

Pannonplast

Alig csökkent a Pannonplast vesztesége: a társaság a tavalyi évet 1,83 milliárd forint veszteséggel zárta, ami mindössze 0,9 százalékkal kevesebb a 2003. évinél.

Graphisoft

Duplázott a Graphisoft: a társaság tavaly 5,095 millió euró nettó eredményt ért el, ami 95,8 százalékkal több az egy évvel korábbi 2,602 millió eurós profitnál.

Zalakerámia

Veszteségbe fordult a Zalakerámia: a társaság csoportszinten 341 millió forintos nettó veszteséget ért el 2004-ben, szemben az előző évi 945,685 millió forint nyereséggel. A csoport értékesítési árbevétele 5,2 százalékkal 18,07 milliárd forintra csökkent.

Nabi

Nőtt a Nabi vesztesége: a csoport a tavalyi évet 56,1 millió dollár adózás utáni veszteséggel zárta, ami 39,3 millió dollárral több, mint az egy évvel korábbi 16,8 millió dollár.

Fotex

Veszteséges lett a Fotex: a csoport árbevétele 2004-ben 25,7 százalékkal 37,6 milliárd forintra csökkent az előző éves 49,9 milliárd forintról. A társaság 1,75 milliárd forint adózás utáni veszteséget könyvelt el az egy évvel korábbi 1,79 milliárdos nyereség után

Gardénia

Menetel a Gardénia. A Csipkefüggönygyár Rt. 19 millió forint konszolidált adózott nyereséggel zárta a 2004-es évet, az előző évi 117 millió forintos veszteség után Üzemi szinten a csoport 33 millió forint nyereséget ért el az előző évi 6 millió forintos nyereséghez képest.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről