Egymillió szerződés a Fundamentánál

Vágólapra másolva!
December végén született meg az egymilliomodik szerződés, amelyet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. kötött. A lakás-előtakarékosság iránt növekvő kereslet jól mutatja, hogy a lakosság egyre nagyobb szerepet tulajdonít az öngondoskodásnak, áll a Fundamenta sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A Fundamenta az elmúlt években a bankrendszer szintjén is számottevő szereplővé vált az öngondoskodásra, előtakarékoskodásra épülő lakásfinanszírozás terén. A társaság szerint az öngondoskodás terjedését mutatja mind a Fundamenta-Lakáskassza által kezelt szerződések állományának, mind az ügyfelek által kötött szereződések átlagos összegének változása.

A szerződéses összeg 2006 év végére 741,88 milliárd forintra növekedett, ez a 2005 végi adathoz képest 36,5 százalékos, a 2004. évi bázishoz viszonyítva pedig 86,8 százalékos növekedés. E szerint a lakosság egészét tekintve nőtt a lakás-előtakarékosság szerepe a lakásfinanszírozáson belül.

Az átlagos szerződéses összeg 2004 végén még alig volt több, mint kilencszázezer forint, s ez a szám mára meghaladja a másfél millió forintot. A számok alapján évről évre nagyobb összegű szerződések köttetnek, vagyis nemcsak a társadalom egészében, hanem az egyes családok életében is nagyobb lett a lakás-előtakarékoskodás szerepe a lakáscélok megoldásában.

Az elmúlt évek fejlődése még korántsem jelenti, hogy a piac telítődött volna, jelenleg a hazai lakástakaréktermék-penetráció a becslések szerint 10 százalék körül alakul. Ez a két magyarországi lakás-takarékpénztár jelenlegi ügyfélszámának és Magyarország összlakosságának arányaként számítható.

A hazai 10 százalékos penetráció azt is tükrözi, hogy a pénzügyi kultúra még nem áll olyan fejlettségi fokon, mint a nyugat-európai országokban. Csehországgal és Szlovákiával összevetve a magyar számokat jól látható, hogy a közép-európai régióban is elérhető nagyobb lefedettség. A csehországi lakástakarék-penetráció 45 százalék, a szlovákiai 19 százalék. Bár mások a megtakarítási szokások és a megtakarítási hajlandóság, ennek ellenére világosan látszik, hogy a növekedés továbbra is dinamikus maradhat, a magyar piaci potenciál jelentős.