Gazdát cserélhet a Russznyeft

2007.09.04. 9:31

A Russznyeft kőolaj- és gázipari konszern részvényei 100 százalékának megvásárlásához kérte az orosz versenyhivatal jóváhagyását a Kreml-barát vállalkozónak tartott Oleg Gyeripaszka Basic Element holdingja - jelentették a moszkvai lapok kedden.

A Russznyeftet július végén kezdték el árusítani, miután tulajdonosa Mihail Gucerijev lemondott elnöki tisztségéről, azt követően, hogy egy bíróság több mint 150 millió dollár adóhátralékot követelt tőle 2003-ról és 2004-ről. (Augusztus végén őrizetbe vételi parancsot és nemzetközi körözést adtak ki Gucerijev ellen, aki addigra azonban vélhetően már külföldön volt.)

Gucerijevet adócsalással, valamint különlegesen nagy értékben, szervezetten elkövetett törvénysértő vállalkozással vádolják. A Russznyeft-részvények kereskedelmét egyszersmind befagyasztotta a bíróság.

Az orosz sajtóban tavaly olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Gucerijev és Gyeripaszka - aki már korábban is többséget akart szerezni a Russznyeftben - már megkötötte az üzletet, és Gucerijev az ellenértéket - 3-3,5 milliárd dollárt - meg is kapta. Akkor azonban Gyeripaszka Basic Element holdingja cálfolta ezeket a híreket.

Augusztus végén a Russznyeft-részvények befagyasztása miatt kételyek merültek fel, hogy az üzletet meg lehet-e kötni a szokásos forgatókönyv szerint. Olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy az állami Rosznyeft akarja megszerezni Gucerijev birodalmát.  Megfigyelők szerint azonban az, hogy a Basic Element kérte a versenyhivatal hozzájárulását, azt jelzi, hogy az eredeti forgatókönyv valósul meg.

Oleg Gyeripaszka a Forbes magazin listáján a világ 40. leggazdagabb embereként szerepel, vagyonát 21,2 milliárd dollárra becsülik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK