Ritkuló betétakciók, emelkedő kamatok

Vágólapra másolva!
Az utóbbi két hónapban csökkent a bankok lakossági betétakcióinak száma és nőtt a betétekre különleges feltételek nélkül kapható legmagasabb kamat. Emellett megtorpant a betételhelyezési lehetőségek két éve tartó egyre bonyolultabbá válása, sőt már akad olyan is, amelynek egyszerűségét hangsúlyozza az azt kínáló pénzintézet. Az [origo] áprilisban is összegyűjtötte a fontosabb betétakciókat és feltételekhez nem kötődő betétekre járó kamatokat.
Vágólapra másolva!

Az Allianz Banknál évi 12,5 százalék a legmagasabb betéti ajánlat. Ez a kamat annak jár, aki megtakarítását Allianz Betétmix konstrukcióban helyezi el. Ennek lényege, hogy egy legalább 200 ezer forint összegű, 2 hónapos futamidejű fix kamatozású betét lekötéséhez egy, a betéttel azonos összegű, egyszeri díjfizetésű, az Allianz Életprogram életbiztosítást is kell kötni. A betét folyamatos lekötése esetén az ügyfél az évi 12,5 százalékos betéti kamatot csak az első kamatperiódusra kapja.

A Budapest Banknál évi 10 százalékos kamatot kaphatnak azok, akik legalább 100 ezer forintot Dupla Prémium konstrukcióba fektetnek. Ennek lényege, hogy a befektetett összeg fele egy, a pénzintézet által kínált befektetési alapba kerül, a másik pedig egy 2 hónapos lekötésű, évi 10 százalékos kamatozású betétbe. A pénzintézet szintén évi 10 százalék kamatot fizet annak az ügyfélnek is, aki legfeljebb 3 millió forint bankon kívüli forrást köt le 3 hónapig a Dupla Haszon folyószámlacsomaghoz nyitott, kiemelt kamatozású Prémium Betétben.

Az új betéteket díjazza leginkább a CIB

A CIB Bank új megtakarítási akciójában 9 százalék kamatot fizet a 2 hónapos futamidejű betétekre azoknak, akik újonnan elhelyezett összeget kötnek le pénzintézetnél. A pénzintézet Hűség Betétakciója kertében 3 hónapos lekötés esetén évi 9 százalékos, 6 hónapos lekötésre pedig évi 8 százalékos kamathoz juthatnak azok a folyószámlát használó ügyfelek, akiknek tavaly október és december között - legalább 50 ezer forint összegű - jövedelmük a CIB Banknál vezetett folyószámlájukra érkezett és legalább kettő darab legalább ezer forint értékű internetbanki utalásuk, állandó átutalásuk, vagy csoportos beszedési megbízásuk teljesült. Az akcióban azok is részt vehetnek, akiknek még nincs folyószámlájuk, ha betételhelyezéskor munkabérük CIB folyószámlára történő utalására, és 2 csoportos beszedési megbízásra adnak felhatalmazást.

A Citibank évi 12 százalékos kamatot fizet a nála 2 hónapos futamidőre lekötött, külső forrásból származó összegek befektetési jegy vásárlásával, vagy Multifund "Adóoptimalizáló Alapok"-kal kombinált lekötése esetén. Emellett a pénzintézet évi 10 százalékos kamatot fizet a 2 hónapos futamidőre lekötött, befektetési jegy vásárlásával, vagy Multifund "Adóoptimalizáló Alapok"-kal kombinált lekötése esetén, tekintet nélkül a lekötött betét forrására, tehát akár a banknál már korábban elhelyezett összegre is.

Félig friss pénzt is értékel az Erste

Az Erste Bank 4 hónapos futamidőre szóló BetétMester nevű megtakarításával évi 10 százalék kamat is elérhető. A legalább 500 ezer, legfeljebb 25 millió forint összegre szóló betét évi 5 százalékos alapkamata kétféleképp növelhető. Évi 3 százalék kamatprémium jár, ha a hozzá kapcsolódó lakossági forint bankszámláról a 4 hónapos futamidő alatt legalább 6 csoportos beszedési megbízás teljesül. További évi 2 százalék kamatprémium jár, ha az első kamatperiódusban az ügyfél legalább 6-szor használja vásárlásra, vagy készpénzfelvételre Erste hitelkártyáját összesen legalább 75 ezer forint értékben. A betétakcióban való részvétel feltétele, hogy az elhelyezett összeg legalább fele pénzintézeten kívüli forrásból származzon. A konstrukció keretében érvényesített hitelkártyákért az első évben nem kér díjat a bank.

Kizárólag a lekötött összeg nagyságától függő, 6 hónapos futamidejű, egyszerű és áttekinthető küszöbös kamatozású betéti konstrukciót kínál az FHB Bank. A küszöbös kamatozású konstrukcióban a teljes lekötött összeg a kamatsáv szerinti kamatlábbal gyarapodik ellentétben a Magyarországon elterjedt sávos kamatozással, ahol a lekötött összegnek csak az elért összeghatár feletti része után jár magasabb kamat. A pénzintézet évi 10 százalékot fizet a legalább 5 millió forintos, évi 9,5 százalékot a 2,5 millió forint és 5 millió forint közötti, évi 8,5 százalékot az 50 ezer és 2,5 millió forint közötti lekötött összegekre.

A K&H 60 napos lejáratra ad akciós kamatot

A K&H Bank évi 15 százalék kamatot fizet 60 napos futamidőre azoknak, akik legalább 500 ezer forint értékben K&H tőke- és hozamvédett befektetési alapot jegyeznek, vagy K&H életbiztosítást kötnek. Az ajánlat a befektetési alapba, vagy biztosításba fektetett összeg 10 százalékára szól. A pénzintézet szintén 60 napos futamidőre évi 10 százalék kamatot ad azoknak, akik megtakarításuk több mint felét befektetési alapba, vagy biztosításba teszik. Akiknél ez az arány 10 és 50 százalék, évi 8 százalékos kamatot kapnak.

Meglévő ügyfeleinek kínálja a bank a Köszönet Betétet, mely 500 ezer és 20 millió forint közötti összegek 2 hónapig tartó lekötésekor összeghatártól függően 8,7 százalék, illetve 9,2 százalék kamatot fizet annak, aki megtakarításainak több mint felét befektetési alapba, vagy biztosításba teszi. Ha 25 és 50 százalék közti ez az arány, akkor 7,7 százalékos illetve 8,2 százalékos a kamat, 25 százalékos arány esetén pedig 7,0 százalékos, illetve 7,5 százalékos kamat jár. A K&H Köszönet Betét igénybevételét a bank nem köti aktív számlahasználathoz, a betételhelyezésnek azonban feltétele, hogy az ügyfél banknál levő megtakarítási állománya az elmúlt 5 hónapban nem süllyedt 80 százalék alá.

Az OTP Bank a 2 és 3 hónapos lekötést jutalmazza

A legnagyobb magyarországi hitelintézetnél folytatódik a megtakarítás-ösztönző program. A deviza, Net, Mobil betét akciók mellett, május 5-étől az Olimpia Megtakarítási Program újabb szakaszában a 2 és 3 hónapos futamidőre lekötött pénzeket honorálja a bank magasabb kamattal. A megtakarításukat növelők kiemelkedő hozamot érhetnek el, de azoknak is ajánl akciós kamatot a bank, akik meglévő megtakarításaikon kívánnak magasabb hozamot realizálni. Akik legalább 100 ezer forinttal növelik a pénzintézetnél április 29-i megtakarítási állományukat, három hónapos lekötés esetén 5 millió forintra, illetve azt meghaladó összegre évi fix 8,5 százalék kamatot kapnak.

Az OTP Bank új kombinált termékével a 2 hónapos forint lekötésekre éves szinten fix 12 százalékos kamat érhető el. Az OTP HozamDuó Olimpia II. Megtakarítási Csomag két választható befektetési alapot tartalmaz. Az OTP Olimpia II. és/vagy az OTP Olimpia Sprint II. Alap befektetési jegyeinek vásárlása mellett május 5-étől június 13-áig van lehetőség 2 hónapos akciós betétlekötésre. A betétlekötés feltétele legalább 150 ezer forint névértékű befektetési jegy jegyzése, valamint az OTP Banknál elhelyezett megtakarítások április 29-i állományának növelése legalább 150 ezer forinttal.