A jegybank délutáni kamatcsökkentése nem alakította jelentősen a forint árfolyamát: a kamatdöntés után ugyan sor került egy megugrásra, 266 forint felett is született kötés, ám ez pillanatnyi megingás volt csupán, az árfolyam visszatért korábbi szintjére.
A kereskedők a hétfői árfolyamalakulást elsősorban a kedvező nemzetközi hatásokkal magyarázzák: jelentős mértékben emelkedtek az ázsiai indexek, felfutóban az európai piacok, további javulást jeleznek az amerikai tőzsdék. Ugyanakkor gyengélkedik a zloty: ez is magyarázhatja a napközi korrekciót, ugyanakkor a forint/zloty árfolyamának alakulása azt mutatta, hogy a magyar deviza most jobban ki tudta használni a kockázatvállalási hajlandóság érzékelhető megerősödését, mint régiós társai.
A forint a dollárral szemben is erősödött: az amerikai deviza árfolyama 204,60/75 forint a pénteki 209,40/50 forint után - igaz, délelőtt már 204,00 forinton is állt.
A jegybank hivatalos devizaárfolyam-jegyzése alapján egy svájci frank árfolyama délben 168,78 (pénteken 170,86) forint, 100 japán jen pedig 219,06 (pénteken 223,17) forint volt. Délután a nemzetközi bankközi kereskedésben a svájci frank jellemző árfolyama 169,25 forint, 100 jené 218,55 forint volt.
A bankközi másodlagos állampapírpiacon az optimista külföldi hangulat ellenére, a kereskedők szerint valószínűleg profitkivétek hatására mintegy 20 bázispontos hozamemelkedéssel indult a hétfői kereskedés.