Kissé erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A korábbi napok pezsgése után sokkal kisebb aktivitás mellett árnyalatnyit tovább javult a forint a budapesti bankközi devizapiacon pénteken.
Vágólapra másolva!

Reggel a forint erősödésével indult a kereskedés: az eurót negyed tíz körül 256,30/45 forinton jegyezték, míg csütörtök délután 257,40/50 forint volt a kurzus.

A nap során 256,20, illetve 258,25 volt az árfolyam két szélsőértéke - a gyengülés a régiós és feltörekvő piaci devizákkal együtt következett be, csakúgy, mint a délutáni javulás is. Fél ötkor a napi sáv közepén, 257,00/20 forinton jegyezték az eurót.

A kereskedők azt hangsúlyozták, hogy sokkal nyugodtabb volt a kereskedés, mint a hét korábbi napjaiban; a nemzetközi piacok felfokozott izgalmi állapotának elmúlása, a befektetői optimizmus térnyerése Budapesten is érzékelhető volt.

A dollár a csütörtöki erős gyengülés után pénteken is vesztett valamit árfolyamából: a csütörtök délutáni 174,80/90 után péntek reggel 173,60/80 forinton jegyezték, délutáni árfolyama 174,65/75 forint lett.