Román repülőgépgyár eladó

Vágólapra másolva!
Az olasz Alenia Aeronautica érdeklődik a román Avioane Craiova repülőgépgyár átvétele iránt, de megvárja az AVAS állami vagyonkezelő ügynökség újabb privatizációs tenderkiírását - írja a Bursa pénzügyi napilap.
Vágólapra másolva!

A héten kudarcba fulladtak a tárgyalások az AVAS és a cseh Aero Vodochody között az Avioane Craiova eladásáról, mivel az AVAS szerint a cseh vállalat által kért feltételek ellentétesek a szabadpiaci szabályokkal és egy demokratikus ország működési elveivel, ezért elfogadhatatlanok. Az újabb privatizációs kiírásra várhatóan október 20-án kerül sor.

Az Alenia Aeronautica a Bursa lappal tudatta, hogy indult az Avioane Craiova megszerzéséért, amennyiben az AVAS pályázati kiírása megfelel az elképzeléseinek. Az AVAS értesülések szerint minden szükséges lépést megtesz a pályázat mihamarabbi megismétlése érdekében. Ugyanakkor az ügynökség vezetősége a sajtó értésére adta, hogy a pályázati kiírás feltételei közel azonosak lesznek az előzővel.

Eddig kétszer írtak ki pályázatot

Az AVAS eddig két alkalommal bocsátotta pályázatra az Avioane vállalatot. Az első kiírásra egyetlen pályázat érkezett egy román vállalatok által alkotott konzorciumtól. A második aukció anyagát 15 román és külföldi vállalat vásárolta meg. A pályázat benyujtásának határideje 2008 április 17 volt. A pályázók között szerepelt a svéd Saab, a cseh Aero Vodochody, az olasz Alenia Aeronautica, a belga Sabca és Somaca-Gosselies vállalatok, valamint a luxemburgi International Railways Systems.

Az Avioane Craiova a 2007-es évet 7,06 millió lej (kétmillió euró) veszteséggel zárta, az előző évinek a hatszorosával, miközben árbevétele 7,5 százalékkal 24,24 millió lejre (6,87 millió euró) csökkent.

Az Avioane Craiova 1972-ben alakult meg repülőgép gyártásra az egykori Jugoszláviával folytatott együttműködés keretében. Az üzem az IAR-93-as harctéri támogató csatagépet gyártotta, amelyből 200 példány állt a román hadsereg szolgálatába. Románia NATO csatlakozását követően a repülőgépet kivonták a hadrendből. Az üzem jelenleg az IAR-99-es Soim (sólyom) oktatógépet gyártja, valamint utasszállító gépekhez szerel össze szerkezeti egységeket.