Menekülnek a befektetők a piacokról

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ahogy azt várni lehetett, az amerikai autógyárak körüli bizonytalanság elhúzódása Nyugat-Európában is erős eladási hullámot generált. A legnagyobb tőzsdéken a befektetők pedig menekülnek a befektetéseikből, azaz zuhannak a mutatók.

Magyar idő szerint nem 10 óra körül Frankfurtban a DAX 4660 pontos nyitás után 3,3 százalékos csökkenésnél tartott, Londonban a Footsie 4389 pontos ekkor 2,4 százalékos veszteséget mutatott, Párizsban a CAC pedig 3172 pontra, vagyis bő 4 százalékkal esett.