Vágólapra másolva!
A kelet-európai pénzügyi válságra adott globális válaszlépéseknek korlátot szab a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "túl kis" mérete, idézte az IMF volt főközgazdászainak véleményét a hétfői Financial Times.
Vágólapra másolva!

Simon Johnson - jelenleg a neves amerikai egyetem, a Massachusetts Institute of Technology professzora - azt mondta a londoni gazdasági napilapnak: a programok "valószínűleg azért alulméretezettek", mert a valutaalap fél, hogy elfogy a pénze.

Johnson már korábban is hangot adott annak a véleményének, hogy túl alacsonyak a valutaalap tartalékai. Néhány hete, szintén a Financial Timesnak azt mondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap rendelkezésére álló összegek "viszonylag csekélyek", és a szervezet akkor lehetne komoly globális szereplő, ha lenne például kétezer milliárd dollárja.

Johnson véleményét osztja Ken Rogoff is, az IMF egy másik volt főközgazdásza. Ő úgy fogalmazott: a szervezetnek "közel sincs elégséges forrása" ahhoz, hogy egész Kelet-Európát felkarolhassa.

Gordon Brown brit miniszterelnök múlt évben közölte, hogy az IMF-nek 250 milliárd dollár áll a rendelkezésére, de mind egyértelműbb, hogy az elhúzódó válság miatt, pótlólagos forrásokra lesz szükség. A hétfői Financial Times szerint a 250 milliárd dolláros keretből már csak 142 milliárd van meg gyorsan mozgósítható formában, és a valutaalap még további 50 milliárd dollárt tud rövid idő alatt felhajtani.

Az IMF elsősorban olyan tagoktól vár tőkefelajánlásokat, amik nagy tartalékokkal rendelkeznek, mint például Kína, vagy jelentősek a bevételeik, mint például az Öböl menti arab olajállamok.

A kínai kormányfő azonban nemrég lehűtötte az országa hozzájárulásához fűződő reményeket. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a Financial Timesnak e hónap elején azt mondta: az IMF reformját nem nagy tőkeinjekciókkal, hanem a szavazati jogok rendszerének átalakításával kell kezdeni, olyan módon, hogy a fejlődő országok nagyobb szerephez juthassanak a szervezetben.

A jelenlegi gondok áthidalására Japán kölcsönöz 100 milliárd dollárt az IMF-nek, és a szervezet további 150 milliárd dollárt kér a tagállamoktól. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a BBC televíziónak nemrég adott minapi nyilatkozatában - arra a kérdésre, hogy lesz-e elég pénze a valutaalapnak - azt mondta: az IMF-nek "ma még van elég pénze", de ha a válság folytatódik, hat hónap múlva a szervezetnek pótlólagos forrásokra lesz szüksége.

Strauss-Kahn hangot adott még félelmeinek, hogy Kelet-Európán kívül más európai, illetve egyéb térségbeli országok is az IMF segítségére szorulhatnak a jövőben.