Másfél százalékkal emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
Derűlátó befektetők lepték el a budapesti részvénytőzsdét a nyitás után, így a BUX bő egy százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelően megugrott a budapest tőzsde indexe a csütörtöki nyitás után. A BUX 19 319 ponton kezdett, ami 1,6 százalékkal haladja meg a szerdai végeredményt.

Mindegyik vezető részvény erősödött a rajtot követően. Az OTP jegyzése 1,9 százalékkal 4938 forintra emelkedett, a Mol árfolyama 1,8 százalékkal 14 550 forintra javult, a Magyar Telekom 1 százalékkal 789 forintra drágult, a Richter kurzusa pedig 1,5 százalékkal 37 000 ezer forintra nőtt.