Optimista hangulat lehet a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,25 pontos emelkedéssel, 21 067,85 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,61 százalékkal erősödött. A BUX várhatóan egész nap emelkedni tud majd hétfőn.
Vágólapra másolva!

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: miután Dubaj tartozása felének megfelelő kölcsönt kapott Abu Dzabitól adósságtörlesztései megkönnyítésére, az amerikai határidős indexek emelkedni tudtak, így várhatóan az európai tőzsdék is optimistán kezdhetik a kereskedést. Az elemző úgy vélte, alacsony forgalom mellett egész nap kitarthat az optimizmus a piacokon, mivel semmilyen fontosabb nemzetközi makroadat nem jelenik meg hétfőn.

A vezető részvények közül a Richter kivételével mindegyik papír jól teljesíthet hétfőn, a gyógyszeripari vállalat részvényei azonban kissé visszahúzhatják a BÉT vezető indexének lendületét az elemző szerint. Balásy Zsolt úgy vélte, a Richter piacán enyhe korrekció várható, mivel a papír árfolyama pénteken jelentősen, több mint 4 százalékkal emelkedett.

Szindikált hitelmegállapodást kötött az OTP Bank 220 millió euró értékben december 11-én - ezt a BÉT honlapján közölte a cég.