Újabb 6 milliárdot kell fizetnie a Vértesi Erőműnek

Vágólapra másolva!
Egy választott bírósági döntés értelmében a Vértesi Erőműnek 6 milliárdot kell kizetnie a EFT Budapest nevű szerb társaságnak.
Vágólapra másolva!

A Vértesi Erőmű Zrt. ellen 6 milliárd forintos kifizetést ítélt meg a választott bíróság a System Consultinggal 2008-ban létrejött, majd még abban az évben visszamondott villamos energia szállítási megállapodás miatt - közölte a Vértesi Erőmű.

A Vértesi Erőmű Zrt. korábbi vezetése tulajdonosi felhatalmazás nélkül 2008 során több milliárd forint volumenben kötött áramvásárlási szerződést. A villamosenergia-árak időközben bekövetkezett esése és a vevői, vagyis a System Consulting elállása miatt piacképtelené vált szerződéseket a Vértesi Erőmű felmondta, ami miatt az áramkereskedők egy része pert indított.

Ez idáig két bírósági döntés született, mely az áramkereskedők igényét jogosnak ismerte el, ebből az erőmű már kifizette a CEZ Magyarország Kft-nek megítélt 1,9 milliárdos tartozását. A második közel 2 milliárdról szóló elmarasztaló ítélet után a Vértesi Erőmű csődvédelmi eljárást kérvényezett.

A Vértesi Erőmű hitelezői pár napja, az egyezségi tárgyaláson még elfogadták a javaslatot, hogy a társaság újabb 90 nappal meghosszabbítsa a csődvédelmi eljárást. A mostani, több mint 6 milliárd forintos, bíróság által megítélt követelés, amelyet a szerb tulajdonosi háttérrel rendelkező cég, az EFT Budapest ZRt. számára kell megfizetni, a társaság teljes ellehetetlenülését okozhatja - áll a közleményben.

A közlemény szerint a Vértesi Erőmű nem rendelkezik az újabb tartozás rendezéséhez szükséges erőforrásokkal, amely tovább súlyosbítja a társaság pénzügyi helyzetét és egyre kevesebb lehetősége van arra, hogy kigazdálkodja azt. A cég vezetése ezért a napokban megvizsgálja, az újonnan kialakul helyzetet és megteszi a szükségesnek ítélt lépéseket.